Nem vitás, hogy az év egyik legnagyobb filmes szenzációjának számít a Volt egyszer egy... Hollywood. Quentin Tarantino kilencedik filmje, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt főszereplésével. Már ettől a hármastól is könnybe lábadt a szemünk, és ezt még tetézni tudták minden egyes újabb casting-hírrel.
Mára már tényleg minden újabb Tarantino-alkotás eseményszámba megy, mivel ő is azon kevés rendezők egyike, akinek pusztán a nevével el lehet adni egy filmet és nem fél a stúdió akár 50-100 milliót is adni egy-egy ötletére.
A Volt egyszer egy... Hollywood Tarantino eddigi legszemélyesebb alkotása. Egyfajta tisztelgés egy letűnt kor előtt, vagy mondhatni, egy szerelmeslevél a 60'-as évek Hollywoodjának. Azokról az időkről mesél, amikor még a filmgyártás nem olyan lelketlen gépezet volt, mint mostanság. Amikor még voltak filmcsillagok és ők vonzották be a nézőket. Amikor Hollywood még ártatlan volt...
A sztoriról elég annyit tudni, hogy Rick Dalton az egykori westernsztár csillaga egyre jobban kihunyni látszik. Barátjával - aki egyben kaszkadőre is - már csak sorozatok egyes epizódjaiban kapnak munkát. A szomszédban pedig Sharon Tate lakik akkori férjével, Roman Polanski-val. 1969-et írunk, amikor Hollywoodban valami végleg megváltozott...
Az biztos, hogy a Once Upon in Time... in Hollywood az eddigi legkevésbé sztoriközpontú filmje a rendezőnek. Sokkal inkább egy hangulatfilm, ami vagy bejön valakinek, vagy nem. Ebből adódóan eléggé megosztó lett a végeredmény, hiszen ez a legkevésbé tarantinos Tarantino-film. Nem az izgalmas történeté vagy a pörgős, emlékezetes párbeszédeké a főszerep, sokkal inkább a tökéletesen megidézett 60'-as évek korképé.
Ehhez pedig tökéletesen asszisztál korunk két legnagyobb filmsztárja, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt, akik - nem meglepő módon - csodálatosan festenek a filmvásznon. DiCaprio kapta a "látványosabb" szerepet, amiben ismét sziporkázik, Brad Pitt pedig pofátlan lazasággal testesíti meg a kissé (direkt) alulírt Cliff Booth-t.
A színészek és a hangulat mellett a zene kapta a legfontosabb szerepet. Tarantino mindig is remek érzékkel tudott dalokat összeválogatni, ami még akkor is élvezetes, ha csak külön beteszed a lejátszóba az albumot. Ez most sincs másként. Ismét csodás dalok váltják egymást a játékidő egésze alatt, amik tökéletesen asszisztálnak a kor szellemiségéhez. A The Rolling Stones Out of Time című dalának használata pedig az egyik legcsodálatosabb dolog, amit Tarantino-filmben láttam.
Az egyedüli negatívumként talán azt tudom felhozni, hogy inkább tűnik a film több, hosszabb rövidfilmnek, mint egy kerek egész alkotásnak, viszont Tarantino és Fred Raskin remek vágási munkája végett mégsem válik túl darabossá a végeredmény.
Végszó
A Volt egyszer egy... Hollywood ugyan nem lett Tarantino legjobbja, de kétség kívül a legérettebb alkotása. Minden egyes képkockájából árad, hogy mennyire sokat jelent ez a korszak a rendezőnek, és ha hagyod, hogy magával ragadjon a film hangulata, akkor egy fantasztikus 161 perces élményben lesz részed. Én hagytam, és így az év egyik legjobb filmjévé vált számomra.
