Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia


Predator - A ragadozó: Vérgőzös prédavadászat

2018. szeptember 16. - csak Porter

A Predator még a 80'-as évek vége felé tűnt fel a mozivásznon, amikor is Arnold Schwarzeneggerrel és csapatával került konfrontációba. Egy vérgőzös másfél óra után azonban az osztrák tölgy került ki győztesen. Három évre rá már Los Angeles lakosait irtotta szép számmal a Ragadozó, amíg Danny Glover…

Tovább

A vadászat továbbfejlődött: The Predator-trailer + poszter

Kevesebb, mint két hónapja kaptuk meg az első ízelítőt a Predator - A ragadozó-hoz, ám az nem igazán győzött meg senkit arról, hogy szükségünk van egy újabb Predátor-filmre. Ezt érezhette a stúdió is, mivel hamar ki is dobták az első előzetest is, ami már azért jóval tökösebbre sikerült, jó sok…

Tovább

A ragadozó visszatért!: The Predator-teaser trailer + poszter

Végre kaptunk egy kis ízelítőt a szeptemberben érkező Predator: A ragadozó című akció-horrorfilmből. Legutoljára 2010-ben láthattuk a vásznon a Predatort, és most az eredeti film egyik szereplője, Shane Black készítette el a maga verzióját, ami elég ígéretesnek tűnik.  A főszerepben Boyd Holbrook,…

Tovább

Bréking Nyúz: Megvan a Halálos iramban 9 rendezője? Bárcsak ő rendezné a Halálos iramban spin-offot. Később jön a Bosszúvágy. Más alakíthatja a Frankenstein mennyasszonyát. Megvan a Gambit új rendezője?

Lehetséges, hogy Justin Lin visszatér a Halálos iramban-szériához, és megrendezi a kilencedik részt is. Lin dirigálta a Halálos iramban - Tokiói hajszá-t, a Halálos iram-ot, a Halálos iramban: Ötödik sebesség-et és a Halálos iramban 6-ot is. Nagyon ígéretes író-rendező neve merült fel a Halálos…

Tovább

20th Century Fox-premierdátumok: Avatar, X-Men-filmek, Deadpool, The Predator, Az útvesztő, Gyilkosság az Orient Expresszen, Kingsman: Az aranykör,

A 20th Century Fox stúdió kiadott egy közleményt, amiben több fontosabb filmjük kapott új / újabb premierdátumokat. Elsőként az Avatar-folytatások kaptak újabbat, ami már vagy a harmadik változtatás a stúdió részéről és még ez sincs kőbe vésve. Elvileg most így néz ki az ábra: Avatar 2 - 2020.…

Tovább

Bréking Nyúz: Rendező nélkül a Bad Boys 3. Képek a Jurassic World 2 és The Predatorból. Megvan Domino! Készül A tetovált lány folytatása. Kingsman után Superman?

Joe Carnahan kiszállt a Bad Boys for Life rendezői székéből. A film sorsa egyenlőre kétséges.  J.A. Boyana, a film rendezője osztotta meg az első hivatalos képet a Jurassic World 2-ből.  Shane Black újabb csapatképet osztott meg velünk a The Predator című filmjéből. Ryan Reynolds egy…

Tovább

Bréking Nyúz: Maraton hosszúságú Halálos iramban. Stábfotó a The Predator és a Han Solo-filmhez. Kyle Chandler a Godzilla 2-ben. Nem lesz Hellboy III.

Megtudtuk a Halálos iramban 8. játékidejét, ami 160 perc. Eddig a hetedik rész volt a leghosszabb 137 perccel. Ezen a héten elkezdődött a The Predator forgatása és egy csapatképpet is kapunk hozzá. Továbbá Shane Black rendező elárulta, hogy R-besorolású lesz és keményen menni fog a durvulás, nem…

Tovább

Bréking Nyúz: Jöhet a Terminátor-reboot? Ők esélyesek az új Zöld Lámpás szerepére. Forog a Bosszúállók 3-4 és a Tomb Raider. Újabb két színész a The Predatorban. Újraírják a The Flash forgatókönyvét.

James Cameron Tim Millerrel, a Deadpool rendezőjével ült le beszélgetni, hogy készíthetnének egy Terminátor rebootot, amivel egyben le is zárnák a Terminátor-franchiset. Cameron a producer lenne, míg Miller rendezné a filmet.  Ryan Reynolds - aki a 2011-es Zöld Lámpás mozifilmben alakította a…

Tovább

Bréking Nyúz: Johnny Depp lesz Dumbledore ellenfele. Remake az Egy amerikai farkasember Londonbannak. Megfilmesítik J.R.R. Tolkien életét. Olivia Munn a Predator ellen. Megvan a Spider-Man: Homecoming zeneszerzője.

David Yates, a Legendás állatok és megfigyelésük rendezője elmondta, hogy a folytatásra visszatér Albus Dumbledore is, és Johnny Depp a barátját és későbbi ellenségét, Gellert Grindelwaldot fogja alakítani.  Feldolgozzák az 1981-es Egy amerikai farkasember Londonban című horrorfilmet. Ezúttal az…

Tovább

Bréking Nyúz: Guy Ritchie rendezi az Aladdin-filmet. Megvan a The Predator főszereplője. Magyar cím és bemutatódátum Mel Gibson új filmjének. Ez lett a Szárnyas fejvadász 2 címe. Így fog kinézni Amber Heard Az Igazság Ligájában.

A Disney nem tököl és Guy Ritchiere (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Blöff, Spíler) bízta az élőszereplős Aladdin-film rendezését. Annyit tudni, hogy néhány dalbetétet megtartanak és nem lineáris időrendben fogják elmesélni. Benicio del Torot nem sikerült megegyezni a The Predator…

Tovább
süti beállítások módosítása