Nagyon csalódottan sétáltam ki a moziból, mivel egyszerűen nem hiszem el, hogy ezúttal sem tudtak összehozni egy szórakoztató Godzilla-filmet. Pedig már az előzeteseknél felültem a hype-vonatra és minden egyes újabb képkockával elhitették velem, hogy a 2014-es próbálkozásuk után, egy új író-rendezővel ez bizony büntetni fog. Hát, büntetett is, csak nem úgy...
Az öt évvel ezelőtti filmben mindenkinek az volt a legnagyobb baja, hogy 85%-ban egy családi dráma volt - az is a gyengébbik fajtából -, majd a két órás játékidő utolsó 20 percében kapott csak nagyobb jelenlétet a címszereplő. Ezt a folytatásra kicsit feljebb tornázták, de basszus, még ezúttal is a film 65%-át egy gyengén megírt emberi szálra pazarolták el, aminek kimenetelét őszintén, senki le se sz*rta.
A történet ezúttal is egy csonka családról szól, akik a 2014-ben történt események következtében elveszítik az idősebb gyermeküket, majd eltávolodnak egymástól. Anyuka és a lány a MONARCH-nál tevékenykednek, és próbálnak titánokat szelídíteni, míg apuka a vadon élő állatokat tanulmányozza. Egy titkos csapat azonban elrabolja a nőt és a gyereket, majd rászabadítják a világra a titánokat. Ezután megkezdődik a harc a Föld uralmáért...
Nem is az a konkrét baj a cselekményben, hogy ismét az emberek vannak a középpontban, hanem az, hogy a forgatókönyv olyan bődületes baromságokkal van tele, hogy minden percre jut egy olyan dolog, amitől a néző fogja a fejét. Pedig azért valljuk be, nem voltak magasan az elvárások (elvégre egy Godzilla-filmre ültünk be), de még ezt is sikerült alulmúlni. Butaságban simán vetekszik az első résszel.
Így pedig hiába van ott a színészek között egy Kyle Chander, Vera Farmiga, Bradley Whitford vagy egy Charles Dance, ha a nekik írt karakterek nagyon buták és olyan szövegeket adnak a szájukba, amitől kaparod az arcod.
De még megbocsátható lett volna az egész, ha emellett olyan látványt kapunk, amitől keresztbe pisiljük a bokánkat, de sajnos ezen a téren is elvérzik a film. Mondanom sem kell, hogy az első komolyabb összecsapásra vagy egy órát kell várni, amiből szinte semmit sem lát a néző. Nem elég, hogy ismét sötétben játszódnak a harcjelenetek, de olyan szinten rángatják a kamerát, hogy annál már csak az lett volna rosszabb, ha szét is vagdossák a jeleneteket. Ja tényleg, szét is lettek vagdosva.
Az egyedüli pozitívum talán a végső összecsapás, mert azt nagyjából lehetett látni, könnyebben követhető volt és egész szépen lett kivitelezve. Mindemellett Bear McCreary filmzenéje próbálja menteni a menthetőt és ad egy kis pluszt az unalmasabbnál unalmasabb jelenetekhez.
Végszó
A Godzilla II: A szörnyek királyában ott volt a potenciál, hogy az öt évvel ezelőtti csúfos első rész után valami szórakoztató darabbal engeszteljenek ki minket. Ehelyett egy ugyan olyan unalmas, rettentően buta és bántóan sz*r filmet voltak csak képesek összehozni. Ismét...
