Egy újabb Pókember-film, immáron a hetedik. Hogy Hollywoodban milyen rohadt kreatív emberek vannak - gondolhatnánk. Az pedig tovább rontja a helyzetet, hogy attól a Sony stúdiótól érkezik, akiknek már párszor beletört a bicskája abba, hogy egy épkézláb Pókember-trilógiát hozzanak össze. Sokáig úgy tűnt, hogy most már minden a helyére került azzal, hogy a Disney megkapta a szuperhősjogokat, így a karakter feltűnhetett végre az MCU-ban.

Azonban a Sony stúdió emellett nem mondott le kedvenc szuperhőséről és újból nekifutottak a dolognak, immáron egy animációs film formájában, méghozzá egy elég érdekes témát választva: a Pókember-multiverzumot. Ez az ötlet már 2014 óta terítéken volt a stúdiónál, ám csak most, egy új látványtechnikát bevetve készült el végül az eddigi legjobb Pókember-adaptáció.

A történet szerint a tinédzser Miles Morales éppen az új iskolájába próbál beilleszkedni, nem sok sikerrel. Az egyik este megcsípi egy radioaktív pók, majd szemtanúja lesz Pókember halálának, és az élete ezzel teljesen megváltozik. Arról már nem is beszélve, hogy a Vezér nevű gengszter megnyitott egy időkaput, ami folytán még négy különböző univerzum Pókembere ragadt Miles világában.

Nagyon okos döntés volt a Sony részéről, hogy visszatekintve összegyűjtötték, mik azok a dolgok, amik működtek eddig a Pókember-filmjeikben, és mik azok, amik nem. Ezt követően pedig rábízták a Phil Lord & Rodney Rotham (21 Jump Street, 22 Jump Street) írópárosra a forgatókönyvet, hogy hozzák ki belőle a legtöbbet. És ők ki is hozták...

Kezdve azzal, hogy az eddigi bénaságokat kukázták (vagy csak megemlítik egy jó poén kedvéért), a dialógusokat megtöltötték élettel - no meg nem kevés önreflexív humorral -, de ami a legfontosabb: a Pókember: Irány a Pókverzum!-hoz egy olyan fantasztikus életérzést teremtettek, mint amikor rajongóként a kezedbe veszel egy képregényt és azt lapozgatva teljesen elmélyülsz a látottakban.

Ehhez a képregényes érzéshez pedig a film látványvilága is nagyban hozzájárul. Ha láttad már valamelyik előzetest, akkor tudod, miről beszélek és egyből el tudod dönteni, hogy bejön-e az animáció vagy sem. A végeredmény eléggé megosztó, de az biztos, hogy ilyen látványvilágú filmet még nem láttál. Egyszerűen szemet gyönyörködtető ez a technika. 

Az Irány a Pókverzum! nem egy egyszerű, könnyű mese, hanem egy elég tömény darab, amihez kell is a majdnem két óra, ami azonban egy percig sem tűnik soknak, hiszen a film végig 100%-on pörög, remek a tempója és Daniel Pemberton az Arthur király: A kard legendája után ismét egy őrült, de elképesztően szórakoztató filmzenét dobott össze. 

Az pedig külön pozitívum, hogy ezúttal Peter Parker karaktere inkább csak egy fontos mellékszereplőként van jelen a történetben és a főszerepet átengedték Miles Moralesnek, hiszen az ő figurája is van annyira érdekes, hogy megfelelő főhőse lehessen ennek a Pókkalandnak.

Ha visszagondolok az eddigi Pókember-filmekre, az a jó bennük, hogy mindegyik kicsit másként közelítette meg a szuperhős karakterét: A Sam Riami-féle trilógia inkább az idősebb Petert mutatta be, míg A csodálatos Pókember a fiatalabbat, a Disney-féle Pókember: Hazatérés pedig egy jópofa John Hughes tinifilm volt. 

A Pókember: Irány a Pókverzum pedig egy szerelmeslevél a képregény rajongóknak. Talán erre a filmre lehetne azt mondani, hogy ez áll legközelebb az igazi Pókemberhez. Vicces, pörgős, látványos, ami nem fél új megközelítést alkalmazni, az animáció pedig olyan, mint a végeredmény: csillagos ötös!