Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Halloween: Michael Myers visszavág!

2018. október 27. - csak Porter

halloween-hwntsr1sheetrgb1rgbjpg.jpeg

Amikor tavaly év elején az eredeti filmet író-rendező John Carpenter bejelentette, hogy 8 év után ismét készül egy Halloween-film, méghozzá az Ananász expressz és a Király! című füves vígjátékokat is készítő alkotópárostól, azért nem kicsit lepődtünk meg. Hiszen az idén 40 éves A rémület éjszakája (csakúgy, mint más horrorszéria) eddig hét folytatást kapott, valamint egy két részes remake-t. 

Bár a Halloween II és a Halloween: 20 évvel később még egész korrektül sikerült, a többi rész viszont nem sok mindent tett hozzá Michael Myers történetéhez, a Rob Zombie-féle verzióról pedig ne is beszéljünk. Ezek után pedig két komédiás szeretne még egy rókabőrt lehúzni a hírhedt maszkos gyilkosról?

halloween-ew-6.jpg

Aztán fordult a kocka. Egyre jobb hírek kezdtek el érkezni a készülő filmről: John Carpenter áldását adta a folytatásra, sőt még a zenéjét is ő szerezte. Visszatért Jamie Lee Curtis is, valamint a készítők hatalmas rajongói a klasszikus első résznek, így konkrétan ahhoz a filmhez készítették a folytatást (ezzel meg nem történté téve a további epizódokat). 

A történet szerint Michael Myers-t még az 1978-as ámokfutása után letartóztatták és azóta egy rehabilitációs börtönben van. Laurie Strode-t viszont annyira megviselték a történtek, hogy arra tette fel életét, hogy felkészüljön, ha esetleg újra az életére törne a hírhedt bébiszittergyilkos. 40 év után azonban Michael kiszabadul és ismét egy véres mészárlásba kezd...

mv5bmtu3mda3mzkxmf5bml5banbnxkftztgwnjczmjcynjm_v1_sx1500_cr0_0_1500_999_al.jpg

Valahogy így nézhet ki egy olyan folytatás, amit olyan emberek készítettek, akik nemcsak, hogy rajonganak az eredeti filmért, de tisztelik is azt. Pedig lehetett volna ez is egy hatalmas bullshit marketingszöveg (mint legtöbbször), hogy mennyire imádják az eredetit, aztán csinálnak egy olyan filmet, ami inkább csak szembeköpi a rajongókat (khmkhm Star Wars: Az utolsó Jedik khmkhm), de szerencsére itt nem ez a helyzet.

David Gordon Green és Danny McBride leporolta a Halloween-franchiset, kukázták a folytatásokat és csináltak egy olyan folytatást, amit megérdemelt A rémület éjszakája. Ugyan semmiféle újdonságot nem tartogat a Halloween, viszont még így is nagyon szórakoztató. A sztori nem túl eredeti, de ahogy az tálalva van, az nagyon hatásos.

mv5bzti3mdzhnjytnwmxns00ntbiltljmtutzmi3ywm4ogzhy2y5xkeyxkfqcgdeqxvynjq4ode4mzq_v1.jpg

Leginkább azért, mert biztos kézzel lett megrendezve. Nincsenek felesleges történetszálak, időhúzó percek, a maga módján pörög a film, és persze jó pár alkalommal kapunk visszautalást az eredeti filmre, szerencsére semmilyen erőltetett fanservice módon. 

A karakterek is okosan lettek továbbgondolva. Az egyfajta Sarah Connor-ként funkcionáló Laurie és annak családja is ötletesre sikerült. Michael Myers ugyan nem sok mindenben változott, de itt talán sokkal jobban lett érzékeltetve az a megállíthatatlan gonosz erő, amit ő képvisel, valamint az ügyeletes Dr. Samuel Loomis klón, Dr. Sartain is kellően működőképes.

halloween-poster2-1280-1535581547659_1280w.jpg

De ami a legjobban működik a filmben, az a terror érzékeltetése. Gyönyörű egysnittes jelenetek formájában követhetjük nyomon, amikor Michael Myers megindul az éjszakába. A John Carpenter által készített szintetizátordallamok még jobban mélyíteni tudják a feszültséget. Az erőszak ábrázolása kellően brutális, de mégsem megy át hatásvadászba. Az okosan felépített finálé pedig remek végkimenetele a sztorinak.

Végszó

A Halloween egy kimondottan jó horrorfilm lett, ami remekül elszórakoztat 100 perc erejéig, mégis leginkább azoknak fog ez 100%-ban működni, akik szeretik A rémület éjszakájá-t. Mivel 40 év után végre egy olyan folytatással gyarapodhat a franchise, ami kellően tiszteli az eredetit, okosan viszi tovább a történéseket, kellően brutális, a zenei aláfestés ragyogó és megőrzi azt a szellemiséget, amit az 1978-as Halloween is képviselt. Éljenek sokáig a 80'-as évek slasherjei!

mv5bnzgyntc2nzeynl5bml5banbnxkftztgwnzy0nju1mzi_v1_sy1000_sx1000_al_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr314322707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása