Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Csillag születik: Modernkori klasszikus született

2018. október 13. - csak Porter

a_star_is_born_2018_movie_4k.jpg

„Mindenki tehetséges valamiben. Csak az a kérdés, hogy van-e mondanivalód is.”

Bradley Cooper pályafutása pazar ívet jár be. A kezdetleges sorozatepizódok után az ügyeletes szépfiú mellékszerepek találták meg, majd a Másnaposok sikere végett Hollywood is felfigyelt rá. Jöttek a főszerepek, akár blockbusterekben (A szupercsapat), akár érdekes koncepciójú mozikban (Csúcshatás) és szép lassan filmsztárrá / húzónévvé vált.

2012 óta szakmai elismeréseket is besöpört (4 Oscar-jelölés, 2 Golden Globe-jelölés), ám a tényleges csúcs még hátra van. Talán majd ezzel a filmmel?

a-star-is-born.jpg

Az immáron 43 éves színész végül rendezésre adta a fejét. Nem is akármilyen filmről van szó, hanem a Csillag születik-ről, aminek történetét már előtte háromszor (1937, 1954, 1976) vászonra vitték. Nemrég pedig Clint Eastwood szerette volna elkészíteni a saját verzióját Beyoncé főszereplésével, ám végül inkább kedvelt színészének (az Amerikai mesterlövész-ben és a The Mule-ban is rendezte) hagyta meg a lehetőséget, amivel Bradley Cooper nemcsak, hogy élt, de ezzel a filmmel érte el karrierje csúcspontját és mondhatni, egy modernkori klasszikust készített.

A történet Jackről, az idős zenészről szól, aki sokáig a csúcson volt, ám mostanában már csak az alkoholnak és a gyógyszereknek él. Egyik görbe estélyén figyel fel Alley-re, akit egy bárban hall énekelni. Miután megismerkednek, egymásba szeretnek és Jack egyik koncertjén megkéri a lányt, hogy énekeljen vele el egy számot. A közönség megőrül a lány hangjáért, majd a közös koncertek után saját karrierbe kezd. Ahogy Alley csillaga egyre fényesebben kezd ragyogni, annál jobban kezd Jack fénye kihunyni...

mv5byzjinzi1zdctywq2yi00nzk4ltk4nmytztgzzge2nwqzy2e5xkeyxkfqcgdeqxvyotm3mjg0ody_v1.jpg

A film címe többszörösen is találó. Egyrészről, ha Bradley Cooper rendezői debütálását nézzük. Ugyanis a színész olyan erős és markáns rendezői képességekkel rendelkezik, amilyeneket elsőre senki nem gondolt volna. A jól ismert sztorit olyan tudatosan építi fel és meséli el, minden klisétől és sallangtól mentesen ebben a több, mint két órában, ahogy azt nagyon kevesen tudják.

Másrészről ott van Lady Gaga, aki amellett, hogy egy fantasztikus hanggal megáldott énekesnő, a pár kisebb sorozatos és filmes szerepe után levedlette magáról a már jól ismert imidzsét és egy olyan tiszta és őszinte alakítást nyújt, amivel bebizonyította, hogy főszereplőként is simán el tud vinni a hátán egy filmet. 

mv5bmjuymdazntm5mf5bml5banbnxkftztgwodk1oda0njm_v1_sx1777_cr0_0_1777_744_al.jpg

Mellékszereplőkben is telitalálat a film. Ott van rögtön Sam Elliott, aki baromira jól hozza az idősebb testvér karaktert és egy olyan erős kettőst alkotnak Cooperrel egy-egy jelenetben, hogy minden egyes egymáshoz fűzött mondatuktól szikrázik a vászon. Andrew Dice Clay (Ford Fairlane kalandjai) visszafogott játéka is pompás, valamint Dave Chappelle apró szerepe is üde színvolt.

Ám a film csúcspontja mégis csak Bradley Cooper, aki amellett, hogy rendezője, főszereplője is filmjének, aki talán még sosem volt ilyen jó. Pedig nem egy erős alakítás van már a háta mögött, de itt érezhető igazán, hogy ez az ő filmje! A játékidő egésze alatt uralja vásznat, Gaga-val való kettőse pedig egy percig sem válik művivé, izzik közöttük a levegő, működik a kémia, és így bennük az utóbbi évek egyik legjobb párosát láthatjuk viszont.

bradley-cooper-and-lady-gaga-in-a-star-is-born.jpg

Ami még külön tetszett, hogy egy percig sem akar egy tipikus hollywoodi romantikus filmként viselkedni, pont ellenkezőleg. Tökéletes egyensúlyban van a romantika és a dráma, és nem fél megmutatni a zenei világ árnyoldalát sem. 

Ehhez a felfogáshoz pedig remekül passzol Eric Roth (Forrest Gump), Will Fetters (Emlékezz rám!) és Bradley Cooper forgatókönyve, ami egy percig sem tartalmaz ezerszer hallott életigazságokat. A valóságot közli, néhol elég durván a képünkbe vágva, úgy, hogy a néző érzi, hogy a kimondott szavaknak súlya van és ettől válik még szívszorítóbbá a film.

mv5bmtexmtc5otc2mtjeqtjeqwpwz15bbwu4mdgwnjgwndyz_v1_sx1777_cr0_0_1777_744_al.jpg

Végszó

Bár már az első előzetes is sejtette, hogy fantasztikus film lesz a Csillag születik, és végül az is lett. Egy két órás érzelmi hullámvasút, ami nem ereszt még a megnézése után sem. Bradley Cooper és Lady Gaga egyszerűen fantasztikusak a főszerepben, a zenék szenzációsak és nem kétséges, hogy egy modernkori klasszikus született. Bradley Cooper színészileg a csúcsra ért és nem is kívánhatna csodásabb debütálást rendezőként, mint ez a film. Egyszerűen tökéletes moziélmény!

astarisborn-lead2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr6114296775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása