A januári hónapban sem feledkezett meg Hollywood a kisgyerekes családokról. Múlthéten mutatták be W. Bruce Cameron regényének filmváltozatát, amit részben ő maga adaptált. Egy ilyen kutyás témához nem is választhattak jobb rendezőt, mint a svéd Lasse Hallströmöt, akinek jó sok tapasztalata van ezen a téren.
Egyrészt ő készítette a hasonló témájú Hacsi, a leghűségesebb barát című családi filmet, de az ő nevéhez fűződnek olyan regényadaptációk is, mint a Gilbert Grape, az Árvák hercege, a Csokoládé, a Kedves John!, vagy a Menedék. Ezeket a filmeket elnézve, nagyjából be tudjuk lőni, mire számíthatunk.
Ha nem menne, akkor elég megnézni a film előzetesét, ami sajnos majdnem az egész filmet elmeséli, de remek képet ad róla, milyen is az Egy kutya négy élete. A trailer nézése közben mindig elfog egyfajta boldog érzés, és ez a film közben is végig jelen van.
A történet középpontjában Baily áll, aki egy családhoz kerülve a kisfiú legjobb barátjává válik. Egészen addig, míg a srác főiskolára nem megy, elválaszthatatlan párost alkotnak. Idővel azonban Baily megöregszik, ám mielőtt végleg elmenne, egy másik kutya testébe születik újjá, majd újra és újra, egészen addig, amíg nem tudatosul benne, hogy mi is a kutyák létének igazi célja...
Mondhatni egy kedves családi filmről van szó, ami tele van szívet melengető, aranyos jelenettel és poénnal, de ha kell, akkor tud elég szívbe markoló is lenni, amihez nem fél használni jópár hatásvadász megoldást.
A filozofálgatást néhol kicsit túlzásba viszik, és a forgatókönyv nem egyszer esik coelhoi magasságokba, de igazából mégsem tudunk rá annyira haragudni, mert a film végülis megad mindent, ami elvárható egy ehhez hasonló családbarát mesétől.
Az Egy kutya négy élete inkább egy aranyos délutáni tévéfilm, mintsem egy Hollywood-i produkció, de ezzel nincs is semmi baj. A célcsopotjának választott gyerekes családokat remekül elszórakoztatja másfél órán keresztül, nekem is simán egy 6/10-es filmélmény volt.
