„Mi történt akkor éjjel az alagútban?”
A tavalyi év egyik legnagyobb könyves sikere lett a Paula Hawkins által írt A lány a vonaton című krimi, és hazájában (Angliában) több, mint 20 hétig vezette az eladási listát, megelőzve ezzel olyan regényt, mint Dan Brown Az elveszett jelkép című kötetét, ami a nagysikerű A Da Vinci-kód folytatása volt.
Megérezve a sztoriban rejlő sikert, a DreamWorks stúdió hamar le is csapott a megfilmesítési jogokra, majd olyan színészeket szerződtettek le, mint Emily Blunt, Luke Evans, a Mission: Impossible - Titkos nemzettel berobbanó Rebecca Ferguson, Edgar Ramírez, a HBO egyik legjobb sorozatának főszereplője, Justin Theroux és az egyre több filmbe felbukkanó Haley Bennett. A rendezéssel pedig az eddig krimikben tapasztalatlan, de drámában annál inkább jártasabb Tate Taylort bízták meg.
Az alkoholizmusban szenvedő Rachel már-már napi rutinszerűen, a vonaton ülve bámul ki az ablakon és idegen embereket nézve azon gondolkodik, vajon milyen lehet más élete. A "kedvenc párja" egy fiatal szőke lány és annak férje, akik ex-férjétől és annak újdonsült feleségétől pár házra lakik. Az egyik este - szintén ittas állapotban - történik vele valami, amire másnap nem emlékszik, csupán a vértől ázott feje és keze jelzi azt, hogy baj van. Ezután kiderült, hogy azon az estén nyoma veszett a főhősnőnk által kedvelt szőke lánynak...
A könyvet ugyan nem olvastam, de a sztori és az előzetesek mindenképp azt sugallták, hogy ismételten kapunk egy csavaros, izgalmas, karakterdrámákkal teli, feszült krimit, hasonlóan a két évvel ezelőtti, nagysikerű Holtodiglan című David Fincher-filmhez. Minden meg volt benne, hogy büszkén beállhasson a már említett mozifilm mellé a sorba.
Tate Taylor rendező és Erin Cressida Wilson forgatókönyvíró (Chloe - A kísértés iskolája) ott rontotta el, hogy egy olyan csavaros és izgalmas filmet akart készíteni ebből a regényből, hogy azt David Fincher is megirigyelné. Az első 20 perc már nagyot markol és rögtön három nőt állít a középpontba, hogy aztán egyik karakterről a másikra, múltjukból jelenükbe, jelenükből múltjukba ugrálva ismertesse meg a nézővel a film szereplőit.
Ez működik is egy darabig, de csak addig, amíg nem tudatosul a nézőben, hogy ezekben a karakterekben nincsen semmi olyan pozitív tulajdonság, ami kapaszkodóként működve elérné azt, hogy egy kicsit is szimpatikussá váljanak a szemünkbe, és a végéig - ha csak egy kicsit is - érdekeljen a sorsuk.
Ezt követően az addig még működő időbeli és karakteri ugrások egyre zavarosabbá és idegesítőbbé válnak, funkciótlanok lesznek és már abban sem vagyunk biztosak, hogy Tate Taylor rendező tudja-e, hogy mit is akart kezdeni ezzel az egésszel.
Azt el kell ismerni, hogy a karakterdrámák működnek a filmben és vele együtt a színészi játékok is erősek. Emily Blunt ismét csúcsformában, végig hihetően és hatásosan alakítja Rachel karakterét. A hét mesterlövész után ismételten jó alakítást nyújtott Haley Bennett is, aki szintén kihozta karakteréből a maximumot.
Viszont a karakterdámák mellett eltörpül a sztori izgalmasabb részét képező krimivonal. Olyannyira, hogy az első fél órában semmi krimi nem szorult, csupán a dráma, majd később is csak minimálisan jut hangsúlyos szerephez ez a vonal. Emiatt az utolsó 20 percben próbálják meg behozni az elhanyagolt krimiszálat, bedobnak mindent a cél érdekében, de addigra már késő: a csavar nem akkora, hogy ettől átértékelődjön az addigi látott 90-100 perc, és a végkifejlet is csak egy korrekt jelzőt érdemel.
A lány a vonaton csak szeretett volna az új Holtodiglan lenni. A karakterdrámák működőképesek voltak, ám ezt nem drámának szánták, hanem kriminek, abba viszont elég csúnyán elhasal. A pompás színészi játék figyelemreméltó, ám ha egy izgalmas krimire vágysz, akkor nem ez lesz a te filmed!
5/10
