Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

A forrás

2014. március 18. - Popcorn M

Kiskapitális

történet.png

A fiatal nő agyát halálos kór támadta meg. Orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja a lehetséges ellenszert. A nő azonban belenyugvással várja a jövőt, megírja élete művét. Arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be a művet. Tom szeretné boldog véggel lezárni a történetet, ám az asszony kész tények elé állította. A kilátástalan helyzetben letargiába esik, hiszen a kedvese jelentette élete értelmét, testesítette meg számára a szerelemet. A férfi hosszú és nyomorúságos utat kénytelen bejárni, mire rájön, hogyan is érheti el célját. A történet ezer évet ível át, három különböző korban játszódik.
Vélemény.png

Aronofsky készítette a filmet 2006-ban. Az történetben egy fiatal orvos életét ismerjük meg, akinek felesége agydaganatban haldoklik. A nő belenyugvással várja a jövőt, utolsó kívánsága, hogy férje befejezze a könyvet, amit írni kezdett. Tom azonban nem nyugszik bele a felesége halálába és keresi a daganat gyógymódját. A történet három szálon, különböző korokban játszódik. A film elsősorban a halál drámájáról szól, főszereplőnk elveszti az egyedüli személyt, aki számára az élet értelmét jelentette, helyette marad egy befejezetlen könyv, aminek a végét meg kell írnia. Az orvos fanatikus ragaszkodása az élethez és a feleség nyugodtsága jól kiegészíti egymást. Minthogy a halálról van szó, a hit megkerülhetetlen kérdés. A férj küzdelme tulajdonképpen a saját hitének megteremtését jelenti. A jól megkomponált zenei effektek segítik a figyelem fenntartását, bár néhol a szöveg érthetőségének kárára is mennek. Ez is mutatja, hogy film elsődleges célja, Tom érzelmeinek bemutatása. A történetszálak átvezetéseit remekül oldották meg. Bár a három történet eleinte nem kapcsolódik, de végére egyértelmű lesz a kapcsolat. A szálakat közös motívumok is összekötik, mint a gyűrű, amely a férj örök hűségét testesíti meg. Ennek a filmnek valóban mély filozófiai mondanivalója van, ajánlom mindenkinek, aki fogékony az ilyesmire.

Pontok.pngimdb.png7,4/10sajat.png9/10Borító.png


Előzetes.png

online.png

Ide kattintva! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr175866840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása