ELŐÉRZET

Előérzet. Angolul premonition, japánul yogen. Van egy másik premonition is, mely a „beépített” Sandra Bullock szegmenstől jobbá kéne, hogy váljon, de ez sajnos elmarad, és sajnos nem azért, mert ez a japán előérzet, olyan ’betyárosanhűdeklassz’. (Hanem, mert a Bullockos olyan felejthető.)

 Egyébként is vannak averzióim a japán horrorokkal szemben, és nem csak azért, mert ez garantált 1,5 óra fesztelen hatásvadászatot jelent, hanem mert a nyugati sémákon edződött tudatom nehezen fogadja be az igencsak markáns kulturális átjárhatatlanságokat. Sokáig azt hittem, hogy a keleti színészek egyszerűen tehetségtelenek, mire végre sztereotip sáncaim mögül kikandikálva nyitottabbá váltam más interpretációkra is. Rájöttem, hogy az adott kultúrán belül az a képi világ, azok a humán interakciók, azok a személyes driveok, reakciók, azok a túldefiniáltnak tetsző gesztusok, teljesen megszokottak. Ami viszont ettől függetlenül fáraszt, az a már említett hatásvadászat, az a „most olyan alterosak leszünk jógyerek, hogy egy hétig felsírsz álmodban”, póz. Az ilyen perceket mély, egyet nem értő sóhajokkal, de sztoikus állhatatossággal veszem tudomásul.

 A sztori

 Egy család visszafelé tart a kirándulásukról. A mama és az ötéves kislány énekelgetnek, a papa viszont bőszen dolgozik. A kis család felrója neki a dolgot, mire ő megígéri, ha találnak internet csatlakozásos telefonfülkét, becsszóra abbahagyja a munkicát. Visszafordulnak. Találnak fülkét. A papa, miközben az internetre feltölt valami jóságot, észrevesz egy újságlapot, ami efféle hangot ad ki: „Hráááá!”(Már parázunk is.) Az apuka, megijedvén a barátságtalan újságtól, leejti azt. Közben a kislánynak beragad a biztonsági öve. Az apuka felveszi az újságot, amiben van egy cikk, miszerint tegnap (a tényleges dátum szerint viszont a mai napon) meghal egy ötéves kislány autóbalesetben. A kislányról kép is van: az Ő kislánya. Na ez már tényleg para! Pár pillanat múlva jön egy kamion, ami jómódon telibegázolja az autóba szorult kislányt.

 Filozófia

 Ígéretes, mi? Őszintén szólva én lúdbőrös lettem ettől a jelenettől, olyan jól, hatásosan lett megcsinálva. Azonban a film további része viszonylag felejthető. A papa továbbra is kapja ezeket a rejtélyes újságokat és azt is megtudhatjuk, hogy ez a fura jövőből érkező újság dolog elég általános, parajelenségnek minősül: mások is kaptak már ilyet és számos dolgot kipróbáltak. Egyesek csak lejegyzetelték a cikkeket, mások megpróbálták megváltoztatni a megjósolt dolgok kimenetelét, de változtatással saját sorsukat ásták alá, és vették át a megmentettek szenvedéseit. (Bár ez elég furán van ábrázolva a filmben. A bácsik, szép lassan elfeketednek, kvázi ördögivé, élettelenné válnak.)

 Engem kárpótolt az izgalmak hiánya miatt az, hogy a film egy ősi bölcseleti problémára reflektált: a szabad akarat kontra determinizmus/fatalizmus kérdésére. Lehetett volna ez egy filmes szózat ehhez a kérdéshez, ha a kivitelezése nem lett volna ilyen felületes - és helyenként sajnos korlátolt és kommersz. A legtöbb helyen egyébként csak felveti, megmutatja a problémát, egy helyen azonban határozottan állást foglal, amit szájbarágósan többször is elismétel nekünk: „Mindenki a saját sorsáért felelős.” Ezt illusztrálja a végén a jelenetsor, melyben a papa többszöri változtatásra sem tudja megmenteni a családját, kizárólag mikor felelősséget vállal saját sorsáért, változik meg a képlet.

Egyébként érdekes ez a filozófiai kérdés. (Számomra meg hatványozottan, ugyanis én mondhatni e kérdés szerelmese vagyok.) Számos film tárta már elénk, emészthetőbb-akadémikusabb formában, de azt kell mondjam ez határozottan egy jó próbálkozás. Kár, hogy maga a film, mint horror, vagy mint thriller, elég lapos, álmatag.

 Amiért megéri megnézni

 Vajon a sorsunk felett aratott diadalittas akaratoskodás tényleg, szabad akarat? Vajon, ha tudomásul veszek és szabadon elfogadok axiómákat (mint például, hogy a vérem kering.), és nem ellene megyek a dolognak, akkor valóban egy determinisztikus fátum? (Tiszavirág életű diadal lenne ezt megváltoztatni.) Szóval: érdekes kérdések ezek. És ez a film érzékenyek reflektál rájuk. A lassú tempó is csak adja alá a lovat. Ha az ilyesmit szereted, ne hagyd ki.

 Amiért nem éri meg megnézni

 Sok újat ugyan nem mond, és néhol elég kaotikusan van tálalva a dolog, a már említett hatásvadászat szintén zavaró. Azok akik, a pörgősebb, érthetőbb mozikért vannak oda, nem fogják sok örömüket lelni e lassú, elhaló, naturalisztikusan szürke képsorokban.

 Színészi játék (6/10)

 Említettem, hogy nem vagyok oda a keleti színészkedésért, de ez egész jó volt. Mindenki korrekt módon hozta a figuráját.

 Kategóriáján belül (7/10)

 Nem volt ez olyan rossz. Néhol kicsit túl lassú, néhol kicsit következetlen, de nagyvonalúan megbocsájtjuk neki. Amit viszont nem bocsájtunk meg, az a többször is jelentkező klisés-pózolós semmit mondás. Ettől eltekintve okés a film.

 Történet (8/10)

 Nos, egen. Hát mi tagadás, lehetett volna konzisztensebb is a sztori, és ha már lassú filmet kapunk az arcba, lehetett volna lassabb is. Bár persze, akinek ez nem tetszik, annak meglehet, hogy túl hosszú is lett.

 Látvány és Hanghatások (8/10)

 A hangok paráztatósak voltak, és ezt szeretjük, a zord, távolságtartó újságok is működőképesnek tűntek. A látvány elhanyagolható volt, de helyenként egész hitelesen, szerethetően hozza a japán világot. Összességében elég jó volt.

 ÖSSZESEN 7/10