„Kik vagyunk, ha nem tudjuk megvédeni őket?”
John Krasinskit legtöbben az amerikai A hivatal című vígjátéksorozat Jim-jeként ismerhetik. Az utóbbi években azonban belevágott a kísérletezgetésekbe: adta hangját mesefilm hősöknek (Szörny Egyetem, Szél támad), akciózott egy Michael Bay-filmben (13 óra: Bengázi titkos katonái), drámázott Kathryn Bigelow kamerája előtt (Ditroit), valamint az utóbbi években az írásba és a rendezésbe is belekóstolt (Ígéret földje, Szeretteink körében).
Most viszont húzott egy Jordan Peele-t (Tűnj el!) és komikusként összehozta az utóbbi évek egyik legerősebb "horrorfilmjét". Bevallom, már az első előzetes óta nagyon vártam, és kíváncsi voltam, hogy az egyszerű, de jó alapkoncepciót (egy családnak egy olyan világban kell boldogulnia, ahol nem adhatnak ki hangot, különben elkapják őket a szörnyek) mennyire jól tudják másfél órában elmesélni.
A Hang nélkül legnagyobb bravúrja, hogy nem horrorfilmként próbálja meg elmesélni ezt a történetet, hanem egy családi drámaként, amiben mellesleg a megszokott horrorelemekből is építkeznek. Így az olyan kérdések, minthogy a Vajon melyikük éli túl? vagy a Milyen brutálisan halnak meg a szereplők? nem lesznek fontosak, helyette inkább arra kapunk választ, hogy egy ilyen világban a szülők mennyire tudnak gondoskodni a gyermekeikről.
Ezt pedig remekül mutatja be A Quiet Place, ami nagyon meglepő egy olyan filmtől, amit horrorként reklámoztak. Így sokaknak csalódást okozhat, ha csak egy egyszerűbb, ijesztgetős parafilmet várnak. A dráma mellett azonban ott van a tökéletesen megalkotott, feszültséggel teli atmoszféra is, ami hatásos tud maradni a játékidő egésze alatt, így nem pukkan ki idő előtt az a bizonyos lufi.
Mindemellé pedig egy nagyon erős színészgárda társul. John Kraskinski és Emily Blunt (akik a való életben is férj és feleség) párosa szinte tökéletes. Minden rezdülésük igazi, minden mimikájuk őszinte és nem kellenek szavak ahhoz, hogy tökéletesen értsük, mik játszódnak le a karaktereikben. Ugyanúgy remekelnek a gyerekszínészek is (Millicent Simmonds és Noah Jupe), akik meglepően jól helyt tudnak állni a felnőttek mellett.
Egy ilyen film kapcsán nem mehetünk el a hangkeverés mellett sem, ami lehetőségeit maximálisan kihasználva valami elképesztő élményt nyújt, legfőképp a moziban ülve. Azt mondanom sem kell, hogy a film legnagyobb része teljes csöndben telik, és minden apró zaj vagy nesz úgy van keverve, hogy hatását tekintve felérjen akár egy hajókürt dudájával.
A Hang nélkül valami olyan zsigeri élményt nyújt 90 perc alatt, amitől teljesen a film rabjává válsz. Minden színész egytől egyig remekel, Marco Beltrami kísérő zenéje nagyon érzéki, a hangok pedig bravúrosak. És nem, ez nem egy horrorfilm, hanem egy mesteri suspense, egy tökéletes dráma, ami azért nem fél néhol a frászt hozni a nézőre.
