Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Brawl in Cell Block 99: Vince Vaughnból előtör az állat

2018. január 02. - csak Porter

17_09_27_brawl_quad_v0az-legal-ok.jpg

S. Craig Zahler két évvel ezelőtt, már az első nagyjátékfilmjével nagy figyelemre tett szert, amikor a western és a kannibál-horror műfaját vegyítette össze a Csontok és skalpok-ban, létrehozva ezzel egy nagyon egyedi, de erős alkotást. 

Két évre rá az eddig leginkább kevésbé humoros vígjátékairól hirhedt Vince Vaughn-t kérte fel új filmjének főszerepére, ahol egy kopasz, fejtetkós kemény csávót kell alakítania. Zahler börtönös filmje már az előzetesekből látszott, hogy nem lesz egy könnyen fogyasztható darab. És szerenécsre, igazunk lett...

brawl-in-cell-block-99.jpg

Bradley Thomasnak nincs jó napja: állásából kirúgják, feleségéről kiderül, hogy csalja, így mindenképp változtatni akar. Egyik ismerőse lévén drogfutár lesz, jól megszedi magát, ám végül letartóztatják. 7 évet kap, amit le is kezd tölteni, ám egy lesúlytó hír miatt Bradleyből nemsokára előtör az állat.

A Brawl in Cell Block 99 elképesztő kemény film és egyben zseniális. A megtekintése olyan erős érzést von maga után, hogy a néző úgy érzi, mintha ő is épp most kapott volna be egy erős gyomrost, ami után megzuhan és próbálja feldolgozni az egészet. 

mv5bodixmzq2njyym15bml5banbnxkftztgwndewnzgzmzi_v1_1.jpg

Azt mindenképp le kell szögezni, hogy a Cell Block 99 egy nagyon lassú folyású börtönfilm. Talán még egy óra is eltelik, míg főhősünk a fegyházba kerül, de mégsem válik egy percig sem unalmassá.

S. Craig Zahler két év alatt még jobb rendezővé vált, és a védjegyének mondható lassú építkezést itt már sokkal rutinosabban meg tudja oldani, mint a Csontok és skalpok-nál. Ugyanis Bradley személyében egy olyan főszereplőt kapunk, akivel együtt tudunk menni a több, mint két órás játékidőn keresztül, és bár sokszor elítéljük azt, amiket művel, de legbelül mégis megértjük, mit miért csinál, és ezért végig szimpatizálni tudunk vele.

004a42d5.jpg

A Brawl in Cell Block 99 legnagyobb ütőkártyája kétség kívül Vince Vaughn, aki a tőle megszokott szerepeitől teljesen eltávolodva, egy merőben más karaktert kelt életre, és azt kell, mondjam, ilyen jó még sosem volt. 

Az író-rendezőtől már megszokhattuk, hogy nem fogja vissza magát, ha az erőszakról van szó és ezt ebben a filmben is kamatoztatja. Szinte végig naturálisan, legtöbbször explicit módon jeleníti meg a verekedéseket, a töréseket és a halálokat, ami miatt a nézőt legtöbbször csak rázni fogja a hideg. Ilyen szintű erőszakábrázolást talán a Banshee című sorozatban láthattunk.

la-et-mn-brawl-cell-block-99-review-20171005.jpg

A Brawl in Cell Block 99 egy igazi zsigerig hatoló film, ami rideg képeivel, lassú, ráérős történetvezetésével csak mégnagyobb hatást ér el. Vince Vaughn még sosem volt ilyen jó, S. Craig Zahler pedig még keményebb, mint két éve. Az biztos, ezt a filmet nem mostanában fogjuk elfelejteni. Simán megy is rá a 9/10.

p57kuxi3gbdbeyq26imwmrngyic.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr7713533215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása