- Szép volt.
 - Miről beszél? Nem csináltunk semmit, csak túléltük.
 - Az épp elég.

Christopher Nolan azon kevés rendezők táborát erősíti, akiknek elég csak a nevét feltűntetni egy filmnél és már előre borítékolható a siker, mind bevételileg, mind a kritikusoknál, mind a nézőknél. Még úgy is az év egyik legjobban várt filmje volt, hogy a kiadott előzetesek nem igazán adták el a filmet, de semmi kétségünk nem volt afelől, hogy ismét valami különlegeset kapunk a brit direktortól.

1940. május 26. és június 4. között 400.000 francia és angol szövetségesek rekedt Dunkirknél, miközben a német sereg folyamatosan bombázta őket. Churchill parancsára minden civil és kereskedelmi hajó elindul, hogy megmentse a katonákat a biztos haláltól...

Christopher Nolan háborús filmet forgatott. Talán a legtöbben - köztük én is - egy közel három órás filmeposzt képzelt el, lehengerlő akciókkal és filmsztárokkal. Ehelyett valami teljesen mást kaptunk: egy 106 perces pszichológiai thrillert, ami az első percétől az utolsóig annyira felszült, hogy még levegőt is alig bírsz venni.

Ám nem csak ez az, amivel Nolan meglepett minket. A történetvezetés is kellően érdekfeszítő, ami szintén sokban segíti a feszültség fenntartását. Egyszerre három szálon fut a cselekmény: Maga a dunkerque-i helyszín egy hetet, egy hajós egy napját és egy brit vadászgéppilóta egy óráját követjük nyomon. 

Ha már itt tartunk, külön dicséretet érdemel Lee Smith vágó, aki már az Eredetben is remekelt, de itt még annál is bravúrosabban szerkesztette össze a különböző jeleneteket, valamint a zeneszerzőlegenda, Hans Zimmer is, aki pedig végig egy olyan idegtépő szerzeményt komponált a film alá, hogy az valami fantasztikus. 

Valamint remek döntést hoztak azzal, hogy a főbb szerepeket kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert színészeket játsszák. Az első filmes Fionn Whitehead volt annyira karizmatikus, hogy a Dunkirknél játszódó jeleneteket simán el tudta vinni a hátán, valamint volt annyira hétköznapi, hogy a néző már az első perctől kezdve a helyébe tudta képzelni magát.

De ami a legnagyobb pozitívuma a Dunkirknek az a visszafogottság. A dialógusokat minimalizálták, így nincsenek benne felesleges párbeszédek; az akciók nem tocsognak a vérben, de akkor is hatásosak és van mélységük; valamint mindegyik szereplő megmarad embernek. Itt nincsenek jók, vagy rosszak, nincsenek gonoszak vagy hősök, csupán az ember, aki bármi áron, de életbe akar maradni és túl akar élni. 

A Dunkirk végül egy háborús környezetbe bemutatott feszült thriller, ami minden egyes játékpercét kihasználja arra, hogy a feszültséget végig fenntartva megmutassa, milyen is az, amikor egy élő célpont vagy és minden percben a halál árnyékában jársz. 9/10 simán, mivel a végére azért maradt pár dolog, ami megkérdőjelezhető volt számomra, így csak egy hajszál választja el attól, hogy tökéletes legyen.