Jeremy Saulnier leginkább operatőri munkáiról volt ismertebb, majd két rövidfilm után megrendezte a Gyilkos mulatságot és a sokak által méltatott Blue Ruint. Ezután mindenki joggal volt kíváncsi a direktor új, nácis thrillerére, a Green Roomra, ami számos fesztiválon nagy kritikai sikereket ért el, többek között Cannesban és Torontóban.
A történet középpontjában egy 4 fős punkbanda áll, akik egy skinhead banda előtt lépnek fel. A koncert után viszont egyikük meglát egy gyilkosságot, ami folytán csapdába esnek még két fővel egy szobában. A klub tulaja viszont saját kezébe veszi az irányítást és eltökélt szándéka megölni a csapat tagjait, akik a zöld szobába rekedtek...
Ez brutális élmény volt. Már vagy egy fél órája befejeztem a filmet, de még mindig ideges vagyok és a pulzusom az egekbe. Szóval ilyen Jeremy Saulnier új rendezése, a Green Room.
Jeremy Saulnier rendező végig biztos kézzel irányítja alkotását, és egy olyan szép ívű filmet tár elénk, amit tanítani kéne. A 15-20 perces alapozást követően egyre erősödő thriller kezd el rászabadulni a nézőre, ami eleinte még visszafogottabbnak mondható, hogy aztán szép lassan adagolva szabaduljon el az őrület, ami végül egy pattanásig feszült fináléban csúcsosodik ki, majd egy remekbe szabott utolsó mondattal magunkra hagy.
A nemrég elhunyt Anton Yelchin kihozza a maximumot a karakterből és baromi jó alakítást nyújt, csakúgy, mint az egyik női főszereplő, Imogen Poots is, aki teljesen hiteles alakítást nyújt. Az ő kettősük remekül egészül ki a gonosz szerepben brillírozó Patrick Stewart játékával.
A Green Room olyan intenzív élményben részesít, amire mostanában nem volt példa. Remekül adagolja a feszültséget, sokkol, majd jópár gyomrost kiosztva, 90 perc után magára hagy. Mindenkinek ajánlott ez a 9/10-es thriller, aki erős idegekkel és gyomorral rendelkezik.
