A hétvége ugyan az Oscar-gálától volt hangos, ám egy-két premier erre a víkendre is lett időzítve. Egy fekete srác próbálja túlélni barátnője szüleivel való találkozást, szó szerint; egy kutya rockzenésznek áll, Nicolas Hoult pedig a német autópályán szágulva próbálja megmenteni barátnője életét.
A Jordan Peele komikus (Keanu - Macskaland) ezúttal egy horrorfilmmel támadta be a mozikat, amire az amerikai közönség vevő volt, sőt már az első hétvégén meghatszorozta a gyártási költségeit. A 4.5 milliából elkészített Get out 30.5 millió dollárt zsebelt be három nap alatt, a Rottentomatoesen 99%-on áll, a nézőknél meg 8.2-n. Erre mondják, hogy egyértelmű siker?
A LEGO Batman - A film a második helyre szorult vissza, de még így is szuperül tartja magát. Újabb 19 millió dollárt gyűjtve immár 133 milliónál tart hazájában.
50%-on belül esett a John Wick 2.felvonás is, 9 millió dollárt szerezve. Az erős hétköznapi számokkal immár közel 75 milliónál tart, világszinten pedig már javában a 120 millión.
Se a Rockcsont, se az Ütközés nem tudott annyi nézőt becsábítani, hogy legalább a legjobb tízbe bejuthasson, de ez előre borítékolva volt.
Teljes bevételi lista: (heti bevétel / amerikai bevétel / világszintű bevétel)
1. Get out - 30.5 millió / 30.5 millió / 30.5 millió (budget: 4.5 millió)
2. LEGO Batman - A film - 19.0 millió / 133.0 millió / 226.0 millió (budget: 80 millió)
3. John Wick 2.felvonás - 9.0 millió / 74.4 millió / 125.5 millió (budget: 40 millió)
4. A nagy fal - 8.7 millió / 34.4 millió / 129.0 millió (budget: 150 millió)
5. A sötét ötven árnyalata - 7.7 millió / 103.6 millió / 328.3 millió (budget: 55 millió)
6. Pofoncsata - 6.4 millió / 23.3 millió / 24.8 millió (budget: 25 millió)
7. A számolás joga - 5.9 millió / 152.8 millió / 152.8 millió (budget: 25 millió)
8. Kaliforniai álom - 4.6 millió / 140.9 millió / 369.0 millió (budget: 30 millió)
9. Széttörve - 4.1 millió / 130.8 millió / 221.2 millió (budget: 10 millió)
10. Oroszlán - 3.8 millió / 42.8 millió / 88.8 millió (budget: 30 millió)