Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Arrival - Érkeznek az idegenek

2016. november 22. - Nikosssz

Nem nagyon szoktunk egy filmről több kritikát alkotni, mivel megosztóak lennének, ezzel a szerzeménnyel azonban úgy döntöttünk elfér a kettő is, és hasonlóan kitűnőnek találtuk Csak Porter írónkkal!

történet.png
Ha egyszer eljönnek hozzánk az idegenek, akkor nem csak az lesz a kérdés, mik a szándékaik, hanem az is, miként fogunk velük kommunikálni - és hogyan. Ez a magát szinte minden műfajban kipróbáló kanadai Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos, Ellenség, Fogságban) új filmjének kiindulópontja és lényege. A nálunk is ismert Ted Chiang sci-fi író 1998-as Story of Your Life című novellájából készült mű főszereplője a nagyszerű Amy Adams, aki egy elismert nyelvészt alakít - akinek előadásait mégis kevesen látogatják -, akit az amerikai katonaság kér fel, hogy közvetítsen köztük és az idegenek között.

Vélemény.png

Kezdeném azzal a dologgal, ami miatt sok ismerősöm nem ült be a mozira: Nem fogok olvasni a film közben, mert a lényegről lemaradok. Nyugodtan kijelentem, hogy aki minimálisan is vagy annyira sem tud angolul is tudja olvasni, és követni is a filmet. Nincs semmi különösen bonyolult nyelvezete, ezért a párbeszédek gyors olvasás után simán érthetőek, és bőven marad időnk feldolgozni a képi világot is.

Denis Villeneuve nevét azt hiszem már megismerhette a nagyközönség két nagy thrillerének köszönhetően, amelyek a Fogságban, és a Sicario voltak. Ezek után azt hiszem nagyjából tudtuk, hogy egy erős filmet várhatunk,´am ezúttal átszárnyalt a thrillertől a Sci-fi műfajba, és azt kell mondjam brilliánsan bravúrozik ott is.

Hihetetlen jól adják elő az egész reagálást egy ilyen fajta esemény következetében. Mármint az agresszív csapásra gondolok. Nagyon jól szemléltetve van ezzel a lépéssel az emberiségünk, és a kiszámíthatóságuk. Az előtte történő kommunikáció pedig fantasztikus mint alkalmazásban, mint fejben. Képes hatni az emberekre, és a tökéletesen passzoló hangokkal nyomást gyakorolni rájuk. A moziban levegővétel is minimálisra csökkent, és mindenki várta mi fog következni a folytatásban. 

Főszereplőink pedig csak még egy lépéssel közelebb vittek a eufóriához, amit a film végéhez érve teljesen megkaptunk. Jeremy Rennernek nagyon jól állt ez a szerep, és örömmel töltött el, hogy verekedés/fegyverek nélkül is megállja helyét a nagyvásznon. Amy Adams, már ugyanezt többször bizonyította, mégis képes volt egy új arcát mutatni! Remek színészgárda!

Részemről az egyedi nézőponttal, és a hangulatos játékidejével bőven viszi az idei év legjobb sci-fi címét, és remélem kellő jutalomban fog részesűlni ez a remekmű!

Pontok.pngimdb.png8,5/10sajat értékelés.png9,5/10 



Előzetes.png

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr5811947009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása