Matt Damon és Paul Greengrass, miután szinte tökéletesre fejlesztették az amnéziás szuperkatona kalandjait, és ezzel egy szinte tökéletes Bourne-trilógiát hoztak össze, köszönték szépen, de nem kértek a folytatásból. Az Universal stúdió viszont tovább akarta fejni azt a bizonyos tehenet és kitaláták, hogy készítenek egy spinoffot hozzá, más főszereplővel, akire egy újabb trilógiát lehet építeni.
Nos, ez a próbálkozásuk nem jött be, és A Bourne-hagyaték, aminek végeredménye még köszönő viszonyba sem lett a trilógiával (mind anyagilag, mind kritikailag) és a vele tervezett újabb részek is a földbe álltak. A stúdió így tovább ostromolta Greengrasst, de ő azt mondta, hogy csak akkor tér vissza, ha kap egy megfelelő forgatókönyvet, Damon meg csak akkor, ha Greengrass is visszatér. De miért is tették volna, amikor A Bourne-ultimátum egy tökéletes lezárása lett a történetnek? De hát van az a pénz...
Jason Bourne, miután ismét eltűnt a világ, de leginkább a CIA szeme elől, visszavonultan él Görögörszágban és illegális bunyókkal keresi a kenyerét. Régi ismerőse, Nicky Parsons, betörve a CIA adatbázisába, eddig nem ismert információkra bukkan Bourneval kapcsolatosan, így találkozót szervez Jasonnal. A találkozó balul sül el és ezzel visszakerül Bourne a játszmába...
Az a baj, hogy az utolsó rész után 9 évvel készített Jason Bourne már alapból egy elég nagy hátrányból indul, ami részben Damonnak és Greengrassnek is köszönhető: a részről részre egyre jobb Bourne-trilógia olyan magasra tette a lécet, hogy tényleg valami olyan ütős forgatókönyvre lett volna szüksége a készítőknek, ami rendesen odaba odavág, és amire tényleg azt mondjuk, hogy érdemes volt újra elővenni a karaktert. Nos, ilyennel nem rendelkeztek.
Míg A Bourne-rejtély, A Bourne-csapda és A Bourne-ultimátum Robert Ludlum novelláira tudott támaszkodni és részben Tony Gilroy zseniális forgatókönyveire, addig itt nem álltak rendelkezésre ilyesféle segítségek. Ludlum 2001-ben meghalt, így nem folytatódtak tovább a Bourne-regények, Tony Gilroy, miután megszenvedett a már említett A Bourne-hagyatékkal (amit forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzett), nem válalt több Bourne-munkát.
A forgatókönyvet ezúttal maga a rendező és annak házioperatőre, Christopher Rouse - akinek ez volt az első írása - írta, és elmondható, hogy ez a legnagyobb gyengesége a filmnek. A sztori nem lenne rossz, ha nem egy negyedik részről beszélnénk, mert így csak inkább egy bőrlehúzásnak tűnik, mintsem egy izgalmas történetnek.
A film felépítése sem igazán jó. Egy Bourne-folytatás mindig attól remek, hogy már az első perctől kezdve diktál egy olyan gyors tempót, amitől a végéig úgy érezzük, mintha egy vonaton ülnénk, ami bármelyik percben kisiklik. Itt viszont nagyon sok időt fordítanak a történet és az új szereplők felvezetésére, ami miatt az első fél óra inkább olyan, mintha bábukat helyeznénk fel a sakktáblára a játszma előtt.
Ezt leszámítva viszont mondhatni, egy vérbeli Bourne-filmet kapunk, ami ugyan nem üti meg a második és harmadik rész szintjét, de - kisebb-nagyobb hibákkal - azt nyújtja, amiért a néző be akar ülni egy Jason Bourne nevével fémjelzett filmre: fordulatos cselekmény, pörgős akciók, jó színészek, tempós zene és az a r*hadmányos kamerarángatás.
A Jason Bourne inkább egy rutinmunka lett a Damon - Greengrass párostól, ami egyfelől kicsit csalódás, de még így is magasan az átlag akcióthrillerek felett helyezkedik el, és könnyen alázza le az eddig bemutatott nyári filmeket. Bár ez azt is mutatja, hogy az idei nyár nem lett túl izmos...
7/10
