A Pixar Animation Studios a 2003-as évben a Némó nyomában című filmjével az addigi legnagyobb sikerét érte el a 921 millió dolláros bevételével (az inflációt tekintve ez mostanra úgy 1.5 milliárdra rúgna) és négy Oscar-díj jelöléssel - amiből a Legjobb animációs film Oscar-díját meg is nyerte - a zsebében. Az akkor Steve Jobs kezében levő cég addig még nem foglalkozott folytatásokkal (a Toy Story 2.-t leszámítva) és inkább új ötleteken dolgoztak, így egy újabb céget alapítottak Cricle 7 Animation néven, ami majd a folytatásokra koncentrál. A csupán rövid ideig működő stúdió (2002 - 2005) berkein belül viszont nem készült újabb Némó-kaland, így a jogok visszaszálltak a Pixarra.
A Némó nyomában akkor már Oscar-díjas írója és rendezője, Andrew Stanton, csupán akkor akart folytatást készíteni animációs filmjéhez, ha egy megfelelő sztorival tudnak előállni. Stanton 2010-ben kézbe is vette a dolgokat és az akkor már meglevő, Laurie Craig által írt forgatókönyvet jegelte, hogy Victoria Strouseval közösen egy új történetet vessen papírra. A Szenilla nyomábant eredetileg már 2015-ben be akarták mutatni, ám tavaly a Dínó tesóval jelentekezett a stúdió - ami viszont bukás lett - így került át az idei év nyarára.
Egy év telt el azóta, hogy Némót megtalálták és újra minden a régi kerékvágásba került, ám ezúttal már a két fős család Szenillával bővült. Szenillának egyre sűrűbben látomásai lesznek, és egyre jobban emlékezni kezd múltjára, így fejébe veszi, hogy megkeresi rég elvesztett családját...
Egy Pixar-mozitól megszokottan ismét egy kisfilmet kapunk bevezetésként, ezúttal Alan Barillaro első rövidfilmjét, a Szalonkát (Eredeti címe: Piper). A csupán 6 perces, monológot és dialógot nélkülöző alkotás újra bebizonyította, hogy a Pixar stúdió készíti az egyik legalaposabban kitalált és elkészített animációs filmeket és a Szalonka méltó helyet foglal el a többi kisfilmje mellett.
Ugyan rám nem gyakorolt olyan mély hatást anno a Némó nyomában, hogy eszembe jusson, ha a Pixar legjobb egész estés filmjeiről lenne szó, de azt mindenképpen el kell ismernem, hogy nagyon egyedi és ötletes meséről van szó. Ezeket a jellemzőket viszi most tovább a folytatás, a Szenilla nyomában is.
Andrew Stanton rendező visszatérése sorsszerű volt: A nyolcvanas évek végén készített rövidfilmjei, A Story és a Somewhere in the Arctic elégnek bizonyult ahhoz, hogy 10 évvel később társ-rendezőként készítse el az Egy bogár életét, majd 5 évvel később már egyedül rendezte a Némó nyomábant, amiért Oscar-díjat is kapott. Ezt a bravúrt sikerült megismételnie a Pixar számomra legszerethetőbb filmjével, a WALL-E-val is.
Ezután nem is volt kérdéses, hogy egy blockbustert is rábízna a stúdió, ám a John Carter bármennyire is kellemes szórakozás volt, elképesztő nagyot bukott, és ezzel Stanton is eltűnt. Pár évre rá nem tehetett mást, mint visszatért az óceán mélyére, hogy egy újabb történetet meséljen el Némóékról.
Az újbóli egymásra találás ismételen jól sült el. A Szenilla nyomában nézése közben egy percig sem jutott az eszembe, hogy ez a folytatás csupán azért született, hogy újabb bőrt húzzanak le egy bejáratott brandről. Ugyan a folytatásban fellelhető pár ismerős momentum, ám csak annyira minimálisan, hogy mégis tudjuk - ha a címből mégsem esne le - melyik animációs film folytatásáról lenne szó.
Okos döntés volt, hogy ezúttal a 2003-as előd egyik legszerethetőbb mellékalakját tették meg a film főszereplőjének: az amnéziával küzdő doktorhalat, Szenillát. A történetvezetésben sokszor alkalmazott flashbackkek segítségével mi is bepillantást nyerhetünk a doktorhal gyerekkorába és a főhőssel együtt ismeri meg a néző Szenilla múltját. Ezekben a visszaemlékezésekben tovább fokozzák a memóriazavaros hal cukiságfaktorát.
Az első részben szereplő fogorvosi rendelő akváriumának halcsapatának szerepét ezúttal egy polip veszi át, és a játékidő előrehaladtával arányosan egy kötelező személyiségfejlődésen esik túl, hogy aztán a főhős önzetlen segítője és barátja váljon belőle. Már a film marketingje is erre a csápos állatra helyezte a hangsúlyt és méltóképp helyt tudott állni, valamint a már említett halcsapat hiányát remekül tudta kompenzálni.
Ám ami mégis kicsit gyengít az összképen az a kissé túlzó, a Pixartól nem megszokott nagyszabásúra tervezett végjáték. Az elődhöz képest egy jóval nagyobb finálét készítettek, ami kissé izzadságszagúvá teszi a film végét és pont az addig elkerült nagyzolást erősítik.
A Szenilla nyomában egy szívvel teli folytatása lett a Némó nyomábannak. Elhisszük neki, hogy tényleg az újabb ötletek miatt készült el, és nem a könnyű pénzszerzés végett. Szenilla van annyira cuki és szerethető főszereplő, mint Némó és ez az újabb utazás van annyira élvezhető, mint 13 évvel ezelőtt.
7/10
