Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Box Office - 8.hét: Tripla Eddie, az egyiptomi sas

2016. február 28. - csak Porter

gods-of-egypt.jpg

A múltheti bevételi adatok nem számítottak valami izmosnak, de ezt a hetet elnézve azok a számok nem is tűnnek olyan rossznak. Megvan 2016 első ordas nagy bukása, és ezen kívül még a két másik premier is az érdektelenség mocsarába fulladt.

Lett volna rá alkalom, hogy 2 hét után új győztest avassunk, ám a nézők mégsem a premierekre szavaztak, helyette egy eddig is jól teljesítő filmet támogattak meg látogatottságukkal. A Deadpool a harmadik hetét is zsinórban nyeri, minimális erőfeszítés igénybevétele nélkül. 31.5 millió dollárral támogatta meg eddig is izmos amerikai bevételét, amivel lassan már 300 millióra rúg ez az összeg.

Hatalmas különbséggel követi a második helyezett Egyiptom istenei, ami sajnos - ahogy azt előre sejteni lehetett - elképesztő nagyot hasalt. A 140 milliót felölelő gigaprodukció mindössze 14 millió dollárral indított és ugyan olyan gyengén szerepelt a nemzetközi piacon is, hiszen 52.2 milliót gyűjtött össze, ami nagyon kevés annak fényébe, hogy 300 milliónál lenne csak nullszaladós.

Utolsó egész hetét töltheti egyedi uralkodóként az animációs filmek piacán a Kung Fu Panda 3, hiszen jövőhéten mutatkozik be a Zootropolis - Állati nagy balhé. Addig is 9 millió dollárt gyűjtött össze ismét, amivel 130 milliónál jár, és szép lassan, de visszahozza a 145 milliós gyártási költségét.

A múlthéthez hasonlóan, most is bemutattak egy sportolóról szóló életrajzi filmet az Eddie, a sas személyében, ami viszont egy vígjáték köntösbe bújtatott angol produkció. A Hugh Jackman és Taron Egerton főszereplésével készült film 6.3 millió dollárral debütált, ami a jó kritikai és nézői visszajelzéseknek köszönhetően Amerikában visszahozhatja a budgetjét.

A legnagyobb csalódást a Triple 9 szolgáltatta. A brutál jó előzetesek után John Hillcoat új rendezésében már egy újabb Kiképzés vagy A zsaruk becsületét láttak az emberek, ám a megosztó kritikák és a nem túl izmos nézői pontozások csak egy langyos 6.1 millió dollárt takarnak. Nagyon erőlködve talán meglehet a 20 millió, de sokkal több nem igazán.

Teljes bevételi lista: (heti bevétel / amerikai bevétel / világszintű bevétel)

 1.  Deadpool - 31.5 millió / 285.6 millió / 609.8 millió  (budget: 58 millió)
 2.  Egyiptom istenei - 14.0 millió / 14.0 millió / 52.2 millió  (budget: 140 millió)
 3.  Kung Fu Panda 3. - 9.0 millió / 128.5 millió / 314.2 millió  (budget: 145 millió)
 4. 
Risen - 7.0 millió / 22.7 millió / 22.7 millió  (budget: 20 millió)
 5.  Eddie, a sas - 6.3 millió / 6.3 millió / 6.3 millió  (budget: 23 millió)
 6.  Triple 9 - 6.1 millió / 6.1 millió / 6.1 millió  (budget: 20 millió)
 7.  Hogyan legyünk szinglik - 5.2 millió / 39.6 millió / 74.3 millió  (budget: 38 millió)
 8.  The Witch - 5.0 millió / 16.6 millió / 16.6 millió  (budget: 3 millió)
 9.  Race - 4.3 millió / 13.9 millió / 13.9 millió  (budget: 5 millió)
10. A visszatérő - 3.8 millió / 170.5 millió / 404.0 millió  (budget: 135 millió)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr658426798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása