„I ain't Super, and I'm no Hero. But when you find out your worst Enemy is after your best Girl, the Time has come to be a FUCKING SUPERHERO!”
1991-ben egy új figura tűnt fel a Marvel Új Mutánsok képregényfüzet lapjain, Fabian Nicieza és Rob Liefeld író-rajzoló páros segítségével. A neve Deadpool, aki a csapat ellenfeleként egy nagydumás szemétláda volt eleinte. A karakter olyan pazar olvasói visszajelzéseket eredményezett, hogy későbbi képregényekben is feltűnt mellékszereplőként. Majd gonoszból egyfajta antihőssé válva saját képregény kapott. Ezek a füzetek leginkább az idősebb korosztályt célozták meg erős nyelvezetükkel és brutális szemléltetésmódjukkal, valamint azzal a plusszal, hogy a főhős tökéletesen tudja, hogy ő egy képregény szereplője és sokszor bevonja magát az olvasót is a történésekbe.
Amint elolvasott egy Deadpool képregényt Ryan Reynolds, egyből tudta, hogy ezt a hőst neki találták ki, és 2006-ban a fejébe vette, hogy bármi áron is, de filmet készít belőle. Ám egy ilyen erőszakos alappal süket fülekre talált a 20th Century Foxnál (mivel náluk volt a karakter megfilmesítési joga), míg végül - 3 évvel később - megformálhatta kedvencét egy mellékszerep erejéig az X-Men kezdetek: Farkasban. A stúdió viszont teljesen "kiherélte" a karaktert és egy betapasztott szájú, siralmas valamit kaptunk, ami nem Deadpool volt.
De Reynolds nem adta fel, és folyamatosan ostorozta a Fox stúdiót, de nem sok sikerrel járt. Míg végül történt valami: 2014-ben az internetre került egy tesztvideó, amit Tim Miller készített Reynoldssal, hogy megmutassák, miképp képzelik el a filmet. Hatalmas rajongás követte az alig 2 perces produkciót, és ezt látva a Fox végül bólintott a Deadpool-filmre, ami egy családbarátibb, PG-13-as verzió lett volna. Újabb lobbizás után végül csak megkapta a project a megérdemelt R-besorolást, és hozzá 58 milliót, amivel megkezdődhetett Deadpool és a készítők ámokfutása.
Wade Wilson az exkommandós testét megtámadja a rák, és szétterjed a testében. Egy cég lehetőséget ajánl neki, hogy nemcsak kigyógyítja a rákból, de erősebbé, és elpusztíthatatlanná is teszi. Minden mindegy alapon és persze szerelme végett is, részt vesz a kísérletsorozaton, de hamar kiderül, hogy nem szuperhőst akarnak belőle csinálni, csupán rabszolgát. Wilson meggyógyul a rákból, sőt elpusztíthatatlanná is válik, ám a szer mellékhatásaként elcsúful az egész teste. Wade bosszút forral azokért, akik ezt tették vele.
Bármennyire is el vagyunk halmozva jobbnál jobb képregényfilmekkel, mind a Marvel, mind a DC Comics jóvoltából, leginkább a tiniket célozzák meg ezekkel a filmekkel és csupán kevés olyan szuperhősmozi születik, ami társainál jóval bevállalósabb, erőszakosabb és leginkább a felnőtt közönség szórakoztatása a célja. Persze, voltak próbálkozások a 300, a Watchmen - Az örzők, a Ha/ver, a Dredd vagy a tavalyi Kingsman személyében, de mégis ezek inkább a kisebbségekhez tartoznak. Néha jól jön egy kis vérfrissítés, mint amilyet a Deadpool adott most.
A Deadpool új reformot hozott el a képregényfilmek világába. Mindent, amit eddig láttunk, vagy tudni véltünk ezekről a filmekről, azt most felrúgja ez az antihős. Már a főcímben sem azt tudatja velünk, mi a neve a készítőknek, hanem azt, hogy mekkora "barmok" csinálták ezt az egész alkotást - és ez még csak a film első 2 perce.
Ezzel a szarkasztikus, iróniával teli, sokszor obszcén módon tálalt dumával van tele a film egésze. És nem kímél senkit sem! Ha kell a gyártó stúdiónak, vagy az általuk készített X-Men franchisenak szól be, de attól sem riad vissza, hogy a főhőst alakító Ryan Reynolds saját magát vagy épp az előző filmjeit alázza porrá. Igen, ennek a filmnek semmi és senki sem szent!
Ha már Reynoldsnál tartunk, talán mondanom sem kell, hogy nem véletlenül akarta ezt a filmet és ezt a szerepet, mert már akkor is tudta, hogy ez a karakter őt illeti, és csak ő képes tökéletesen eljátszani ezt a piros gúnyás idiótát. Valóban! A Deadpool minden percében érződik, hogy Ryan Reynolds lubickol ebben a szerepben és eggyé válik ezzel a szuper(anti)hőssel. Teljes mértékben nevezhetjük ezt a 108 percet egy one-man-shownak, hiszen itt mindenki eltörpül a főszereplő mellett és csak annyira skiccelték fel a többi szereplőt, hogy nagyjából el tudjuk őket helyezni a sztoriban.
Amiért szintúgy jár a dicséret, az a pazar módon használt idősíkok, amikhez sokat hozzátettek a jó ritmusban vágott jelenetek. Valamint remekül használták ki a 4. fal lebontásában rejlő poénokat. Már a képregényben is megvolt ez az adalék, és tökéletesen átemelték ezt a filmbe is. Mindig a lehető legjobb pillanatban szól ki a főhős a nézőknek, akár valami hozzáfűznivalót a cselekménnyel kapcsolatban, vagy csak éppen elereszt egy laza egysorosat.
Viszont mégsem tudott tökéletessé válni a Deadpool, mégpedig az első képregényfilmek tipikus, elengedhetetlen adaléka miatt, ami az eredettörténet. Csodálom, hogy ezen a téren nem merték meglépni azt a tökösséget a készítők, hogy felrúgva ezt a szabályt is, egyszerűen kihagyják, vagy csak minimális játékidőben foglalkoznak vele.
Bármennyire is pörög a film akkor, amikor Deadpool van a vásznon, a lendületes tempót megszakítva jó pár elnyújtott flashback (visszatekintés) formájában megjelenik a romantikus és a drámai szál is. Míg a romantika egészen jól működik is a maga beteg módján, addig a drámai-szál egyáltalán nem. Azoknál a részeknél túl nagy komolyságot akartak beleerőltetni a cselekménybe, ami nem fér össze a film alapból viccesre vett hangulatával.
Viszont a visszatérő negatívumot leszámítva még így is egy parádésan elkészített, pofátlan mozit kapunk, ami szuperhősfilm létére jóval viccesebb, mint az utóbbi tíz év vígjáték termésének legtöbbje. A magyar szinkron hozta a megfelelő szintet, így azzal sem volt kimondottan baj. Ám lehet majd egy feliratos, rendezői változat még nagyobbat fog dobni az egészen. Addig is mindenki menjen el, és nézze meg a tökéletes Valentin napi moziélményt!
8/10
