„Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban…"
32 évvel az eredeti trilógia után és 10 évvel az előzmény trilógia befejezését követően, 2015. december 18-án folytatódik a talán valaha volt legnagyobb és legismertebb filmes franchise, a Star Wars. E fantasztikus filmünnepnek számító esemény apropóján nem is készülhetünk fel tökéletesebben az új rész fogadására, minthogy újra megnézzük és kivesézzük az eddig készült 6 részt, persze történeti időrendben. Szóval nincs más hátra, minthogy megszólaljon John Williams klasszikus témája és kezdetét vegye a Csillagok háborúja… Az Erő legyen veletek! (további írások: I.rész)
Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Szenátusban. Több ezer naprendszer nyilvánította ki szándékát, hogy kilép a Köztársaságból. A titokzatos Dooku gróf vezette szeparatista mozgalom megnehezíti a maroknyi Jedi-lovag számára a béke és a rend fenntartását a galaxisban. Amidala szenátor, Naboo volt királynője visszatér a Galaktikus Szenátusba, hogy szavazzon a Jedi-lovagokat támogató Köztársasági Hadsereg felállításának sarkalatos kérdéseiről...
Már nagyon régen láttam utoljára ezt a részt és csak annyira emlékeztem, hogy van benne egy kivégzéssel induló hatalmas csata a végén, így mondhatni viszonylag újból átélhettem az első megtekintés által okozott élményt. Gondoltam én! Ám a játékidő előrehaladtával az élmény inkább egyfajta folytonos értetlenkedésben teljesedett ki.
Bármennyire is imádom és rajongok a Star Wars franchisért, azt be kell vallani, hogy ez az epizód elég gyengére sikerült. És még kíméletesen fejeztem ki magam. Ha durva lennék, akkor úgy fogalmaznék, hogy a SW-hez képest ez egy pocsék rész és elég szégyen, hogy ez az "alkotás" ennek a neves filmes univerzumnak a részét képezi. Persze, most lehet azzal jönni, hogy divat szidni az előzmény trilógiát, de míg a mindenki által szidalmazott Baljós árnyak még egy élvezhető mozi volt minden hibája ellenére is, addig itt már annyi és olyan szintű hibákkal és hülyeségekkel van tele ez a 142 perc, hogy az már ront az élvezeti faktoron, sőt, néha kimondottan bosszantó tud lenni.
Először nézzük a főszereplőket és az általuk alakított karaktereket. Míg az első részben kaptunk egy egész jó Liam Neeson és Ewan McGregor alkotta párost, most a folytatásban a "minél több, annál jobb" tematikát követve két párost is kapunk, csak itt mindkettő harmat gyenge.
Az egyik páros McGregor és Christensen mester - padavan kettőse. Az Obi-Wan-t életre keltő színésszel most sincs gond, könnyed és laza eleganciával játssza szerepét és minden jónak számító beszólás is az ő nevéhez fűződik. („Miért érzem azt, hogy egyszer te fogsz majd a sírba vinni?"; „Nem akarsz halálpálcát eladni. Mész, és átgondolod az életedet.") És ott van Hayden Christensen.
A másik páros Portman és Christensen évődő szerelmesei. Portman az első rész mellékszerepéből immár főszereplővé érett, aki a film első felében nagyon nem érzi a szerelmes Amidala karakterét, majd a második felében levő harcosnő már sokkal jobban állt neki és szívesen elnéztem volna még ilyen harcias amazonként. És ott van Hayden Christensen.
Ha már így szóba került, folytassuk Hayden Christensennel. Az a srác legnagyobb baja, hogy egy antiszínész. Legalábbis ebben a filmben. Unszimpatikus (vagy antipatikus, kinek hogy tetszik) kinézete még nem lenne akkora baj, ha lenne olyan jó színész, hogy még ennek ellenére is saját magát és bosszantóan semmilyen karakterét meg tudja szerettetni a nézővel. De nem az! Christensen szerepeltetése kb. akkora kapufa, mint a Baljós árnyak Jar Jar Binkse. (És valaki világosítson fel! Miért kell Anakin Skywalkert "Ani"-nak hívni az egész filmben mindenkinek - Obi-Wanon kívül - még a robotnak is? Ha már 10 évesen sem becézték így, akkor most, 20 évesen minek kellett?)
Az egyik fő problémája A klónok támadásának, hogy a történet egyik fő témáját, az Amidala és Anakin Skywalker szerelmét bemutató részt nagyon csúnyán elszúrták. Nem tudom, mikor láttam utoljára ennyire rosszul megírt szerelmi történetet egy filmben. Olyan, mintha George Lucas & Jonathan Halesnak halvány lila gőze sem lett volna arról, hogy milyen egy románc. Inkább olyan szövegeket erőltettek a színészek szájába, mintha valami gagyi Shakespeare utánzat lenne. Egyszerűen kínos. S ha ez nem lenne elég, Natalie Portman és Hayden Christensen között 0% kémia van. Mintha két betonoszlop romantikázna.
A másik fő probléma, hogy 100 percig kell arra várni, hogy eszünkbe jusson, hogy egy Star Wars mozit nézünk. Addig csupán egy-egy olyan jelenet található a filmben, ami erre a tényre emlékeztetne.
De a majdnem 2 órás várakozás után viszont megtörténik az a bizonyos jelenet, amire emlékeztem, és onnan nincs megállás. Újra elkap a Star Wars-hangulat és megkapom azt, amiért imádom ezt az univerzumot. A 100. perctől a maradék 40 percben megmentik a második részt a teljes pusztulástól.
A klónokat kibontó szál is egész frappánsra sikeredett. Csempésztek bele egyfajta nyomozós, misztikus hangulatot, ami nagyon jól állt a filmnek. Külön dicséret még, hogy John Williams fantasztikus filmzenéje végig remekel.
Összességében sajnálom, hogy csak az utolsó 40 perc volt kimondottan jó, és az azt megelőző 100 perc pedig valami más. Nem mondom, hogy vállalhatatlan, de egy Star Wars epizódhoz viszonyítva mindenképp csalódás. (És akkor is, ha most így néztek rám!)
5/10
