200 évvel azután, hogy Dr. Frankenstein megteremtette szörnyetegét, Adam még mindig itt él közöttünk. Amikor azonban egy háború közepén találja magát, melynek tétje az emberiség sorsa, ráébred, hogy ő maga hordozza a pusztulás kulcsát.
Ez év januárjában vetítették a mozikban az Én, Frankenstein című filmet, de csak most jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Akkor moziban akartam nézni, végül nem jött össze, ám így uólag nem is bánom.
Próbálták piszkálni ezt a témát, de nem jött össze. Rögtön a történet, sőt már a film indulása elvágja az egészet. Egyből belecsap a közepébe a történetnek, van, valami kis flashback Adam-ről, meg, hogy mit csinált, de azt körülbelül 3 percben lerendezik. Aztán egy káoszba csöppen bele az egész sztori, aminek ha vége van is, eleje az abszolút nincs. Jó, van... Egy nevetséges harc, sőt háború ami főhősünk (főhősszörnyünk?!) elkapásáért dúl. Már a cím alapján se egy ekkora katyvaszra gondoltam. De ezt az egészet remekül kiegészíti az átvezetések halmaza - inkább kupaca. Dialógusok pedig szódával elmennek.
Látványra persze ott van a film. Bár 2013 is erről szólt sokszor, ezen meg sem lepődök.
Másik plusz a zene, ezt is jól kivitelezték.
Sajna az utóbbi kettő, de még Aaron Echart (Adam) színészi játéka sem mentette meg a filmet. Pedig jól játszott, csak a sz*r történeten ez semmit sem segített.
Csúnya kijelentés ez, akárhogy is nézem, de úgy éreztem magam a film közbe, mintha egy Asylum 'remekművet' néznék... Egyszernézős, ha unatkozol!
5.2/10
5/10
