Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

300 - A birodalom hajnala

2014. március 12. - DavidRawrr

történet.png

A görög városok kitartanak. A hatalmas Perzsa Birodalom sem tudja megtörni ellenállásukat. Az athéni városállam egyik hőse, Themisztoklész vezetésével a kis hellén hajóhad az Artemiszion-foknál szembeszáll az óriási perzsa flottával. Természetesen nem tudják megállítani őket, ám a túlerő ellen is kitartanak olyan sokáig, hogy a városok felkészülhessenek - és Szalamisz közelében már legyőzzék a keletről jött ellenséget.Vélemény.png

Nos… Az első trailer vagy hír óta elég nagy érdeklődés övezi a híres 300 című film folytatását. Az előző rész rendezését Zack Snyder vezette, ám a mostaninak cask a forgatókönyvében segített be… Noam Murro mit hozott ki a folytatásból? Nos, egy félig jó, félig rossz filmet.

 A történet nem ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött, hanem aközben. Volt szó Leonidas és a háromszáz hős katonáról. Végülis ahogy nekem lejött a dolog, részben előzmény film, részben pedig az utána való történések is megjelennek a filmben. Ám a történetben vétettek egy nagy hibát. Bár erre cask utólag jöttem rá, hogy sok a rizsa a filmben. Van egy rakat dialogues ami cask mellébeszélés. Akik várták a nagy csatázást várták, akciót, fordulatokat. Itt pedig kaptunk egy csomó rizsát, mint mondtam, azért jópár harcjelenetet, és kiszámíthatóságot. Ez így nem teljesen kerek.

De haladjunk tovább, az átvezetések jók voltak, a dialógusok pedig, hát néha vontatottak, és mint mondottam, sok volt a rizsa! De kaptunk némi poént, ami végülis dobott a hangulaton, és ott az egész moziterem röhögött

 A 3D meglétét fölöslegesnek tartom. Volt pár jó rész, ám végülis olyanokra mentek cask rá, mint a vér kamerára való fröccsenése… Azért meg fölös a 3D!

 Szereplők terén azért nem mondanám, hogy Oscar díjat kéne dobálni. Sullivan Stapleton (Themisztoklész) hozza a vezér format, az érzelem kifejezések jók, főleg mikor a katonáiba önt lelket. Eva Green (Artemisia)… Sokszor olvasom, hogy “jujj de jó nő”. Szerintem olyan mint egy ló, de az alakítása erős volt és harcias. Tetszett ahogy az ellenfél parancsnokát eljátszotta. Amit hiányoltam az Xerxész (Rodrigo Santoro) jelenléte, ahhoz képest, hogy a trailerekben sokat szerepelt, nem hiszem, hogy a filmben 15 percnél többet szerepelt volna.

Nos… Egyszer érdemes ám megnézni, viszont az első részt továbbra sem tudja űberelni. Ahhoz mindenképp jó volt, hogy az első rész előzményeivel tisztába legyünk! 

Pontok.pngimdb.png7,1/10sajat.png7,5/10Borító.pngElőzetes.pngonline.pngIDE KATTINTVA!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr245857539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása