Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger)

2014. február 24. - Nikosssz

történet.png

Javában dúl a második világháború 1941-ben. A lelkes és mindenre elszánt ifjú, Steve Rogers is jelentkezik a hadseregbe, ám a gyenge fizikuma miatt kiszuperálják a sorozáson. Ezért örömmel jelentkezik a titkos katonai kísérleti programba, az Újjászületés nevet viselő projektbe, melynek keretében szuperkatonát csinálnak belőle. Az izomkolosszussá fejlődött Amerika kapitány feladata megállítani a nácik titkos tudománmyos részlegét, a Hydrát, melyet a világuralmi törekvéseket dédelgető, rettegett Vörös Koponya vezet.

Vélemény.png

Annak ellenére, hogy a Bosszúállókat és azok karakterfilmjeit imádtam az Amerika kapitány nem vett meg kilóra. Persze egy igazi Marvel rajongónak muszáj látnia, hiszen enélkül nem teljes a beilleszkedés ebbe az univerzumba. Míg Tony Stark, Thor és a Hulk is teljesen korrekt volt, addig az utoljára hagyott hazafi már több kivetni valót talált. Ő teljesen más beosztásban van, mint a többiek, ennek köszönhetően az időbeni állomás is más. Az egész a második világháború alatt játszódik, amikor is Hitler volt a legrettegettebb német. Legalábbis a történelem szerint. A film azonban bemutatja nekünk a még gonoszabb Vöröskoponyát, aki Hitler egyik alattvalója ként kezdte pusztításos tervét. Még ez is rendben lenne, engedjük meg, hogy a képregények átírják az ember történelmét. 

Nézzük mit vétettek el a fent említetteken kívül és ezekkel együtt. Nekem totálisan nem ült már az sem, hogy elég modernizált gépek/találmányok voltak ebben az időben. Ha erre utaztak mért nem írták meg a 3. világháborúval a forgatókönyvet, ahol bármit felhasználhattak volna. A ciánkapszulás öngyilkosság viszont átjött. Ez nagyon jó ötlet volt a film részéről.

Lássuk kicsit a történetet a hibákon kívül. Személy szerint mint filmes ötlet nagyon tetszett, hogy a gyenge, vézna, ám igazán bátor, hiú és hazafi csávóból lett az alany, a kísérlethez. Nagyon tetszett az egész felépítése, ahogy bemutatták a karaktert. Ahogy a zászlót le szedi a rúdról. Tényleg nagyon jól kivitelezték, és megértették az emberekkel, hogy a fizikum helyett sokkal inkább a szellemi értéket részesítették előnyben! Aztán amikor megvolt a ˝kísérlet˝, az elég gyenge ötlet volt, hogy semmi pihenés nélkül egyből akcióba lendítették. Mellesleg, ha a csaj a távolban haladó autóban tökéletes headshot-ot tolt a sofőrnek akkor a közeledőnek miért nem tudott? Itt is elég nagy hibának néztem ezt!

Ami viszont kiváló volt az a szereplőválogatás , és a karakterjelmezek! Alapból a főszereplőnk amerika reklámozó jelmeze nagyon jól volt megtervezve, és a vibrátium pajzs is nagyon eredeti volt. Csak annyi van a világon, és az is Stark kezében! Amúgy a főszerepre teljesen jó ötlet volt Chris Evans, ugyanis korábbi filmjeitől sem áll messze a szuperhősös/szuper erős műfaj. Teljesen jól hozta az általa alakítandó karaktert, mind a film első felében, úgy akkor is amikor már felszedett pár kilót. Hugo Weaving a tündék királya nagyon nagy szerepet hozozz le, és minden stimmelt vele. Azt hiszem mindenkin túl tett, és a szerepei közt is az egyik legkiemelkedőbb. Dominic Cooper az idősebb Stark viszont már egy fokkal gyengébb volt, de azért annyit hozott, hogy a film színvonalát ne csökkentse! És Tommy Lee Jones-al pedig csak annyi bajom volt, hogy a szerepe amit kapott megint csak egy minimális mellékszerep volt. Nem értem az utóbbi időben miért nem vállal nagyobb szerepet. Talán érzi magán, hogy kiöregedett, és már nem tudná úgy eljátszani a szerepeit mint fénykorában?Pontok.pngimdb.png6,8/10sajat.png6,5/10Borító.pngElőzetes.png

online.pngIDE KATTINTVA! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr255828319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása