Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

SiN

Terror Freeport City-ben

2014. január 22. - Isten88

Kíváncsi vagyok, mennyi olvasója van a blognak, akik emlékeznek erre a remekműre, amit a Ritual Entertainment készített 1998-ban. Emlékszem, mikor a 486-os gépemen először futattam és az első cutscene 5 percig tartott, úgy akadt a játék. Játszhatatlan volt számomra akkoriban sajnos. Viszont rátaláltam a lemezeim között nemrég és elhatároztam, hogy feltelepítem, ugyanis szégyen, nem szégyen, még sosem vittem végig. Eljött az idő, hogy belépjek Freeport City világába, ahol furcsa dolgok történnek.

történet.png

2037-et írunk, ahol arra ébredünk, hogy bankrablás van folyamatban. John R. Blade a helyszínre siet, na nem gyalog, hanem egy helikopter segítségével, majd annak nehézfegyverzetével szétszedi a tetőn lévő ellenfeleket, aztán behatol a bankba. A játék története korántsem erről fog szólni, hogy kapjuk el a bankrablókat, hanem csavarossá válik majd idővel. Az utcákon felütötte a fejét egy új drog, melynek neve U4. Na ez lesz az amit ki kell nyomoznunk honnan jön és ki terjeszti. Persze, hogy egy nagy mellű csaj, Elexis Sinclaire, mert nagymellű nők nélkül mit ér a játék? Arról pedig ne feledkezzünk meg, hogy a drognak elég rossz mellékhatása van.

                  

Vélemény.png

Véleményem szerint, ez a játék csúcs volt és még mai napig annak mondható. Történetileg szerintem szuper, fejtörőket is kínál, persze nem kell félni, ez kimerül annyiban, hogy kulcskártya keresés, vagy számítógép hackelés. Viszonylag hosszúnak mondható ( a mai FPS játékokhoz képest) 6-7 óra alatt játszottam végig, ez alatt az idő alatt egy percre se unatkoztam és nem vált monotonná, hiába volt sokszor hogy ismétlődtek az ellenfelek. Miért?


Nos azért, mert a játék változatos pályák terén elsősorban. Lövöldözhetünk bankokban, építéseken, titkos létesítményben, vagy akár egy nagy gáton. Sőt, lesz egy pálya ami vízalatti barangolásról fog szólni. Talán ez volt a legnehezebb is, ugyanis az ellenség folyamatosan támad a víz alatt, nekünk meg fogy a levegőnk. Persze vannak különböző helyeken légbuborékok, melyek segítségével újra levegőhöz juthatunk. Néhány helyen lehetőség van járművek vezetésére, egy fal lerombolása erejéig, de tökéletesen megfelel arra is, hogy az adott helyen legyaluljuk vele az ellenséget. Mint írtam az elején, a drognak mellékhatása van, mégpedig mutánsá alakítja a használóját. Nos a főhősünk is át fog alakulni, majd ilyen formában kellesz végigküzdeni magunkat az egyik pályán.

Fegyverekről és ellenségekről...

Az arzenálunk elég csábító, én mondjuk a golyószórót használtam legtöbbször, de van shotguntól kezdve gépfegyveren és rakétavetőn át a mesterlövészpuskáig minden. Viszont a gépfegyveren nevettem, mert olyan érzésem volt, mintha egy fúrógéppel szaladgálnék. Az ellenség erős, néha nagyon is. A fejlesztők túl sok HP-val szerelték fel őket szerintem, fél tárat beléjük kell ereszteni, hogy meghaljanak. Másik hibája a játéknak pedig az, hogyha golyószóróval lövöm az ellenséget ugyanannyi lövés kell bele mintha gépfegyverrel tenném ugyanezt. Kiborító olykor...


Grafikát nem gyalázom, 1998-as játékról beszélünk, abban az időben ez gyönyörű volt, de még mai napig elfogadható. Nagyon élveztem minden percét a játéknak, jó volt kicsit visszarepülni az időbe. Viszont megjelenéskor buktak vele a fejlesztők, mert egy időben jött ki a Hal life-al és ugye a HL tarolt...pedig szerintem sokkal élvezetesebb ez a játék mint a Half Life. Érdekesség pedig az, hogy 2006 májusában kijött a Sin Emergence Episode 1, majd 2006 júniusában a Half Life 2 Episode 1...véletlen egybeesés? :)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr735775141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása