Nem is tudom, mikor láttam ennyire gyönyörű animációs filmet. Most ezt nem csak a kinézetére értem, hanem magára a tartalomra is. Persze, tavalyelőtt volt az Agymanók, de azt nem lehet összehasonlítani azzal az élménnyel, amit most A vörös teknős adott nekem.

Az eddig csak rövid animációsfilmeket rendező Michael Dudok de Wit elkészítette első egész estés filmjét, ami egy férfiról szól, akit egy lakatlan szigetre sodor a víz. Ennyit elég is a sztoriról tudni, mert innentől kezdve már minden mondat a történetről csak rontana az élményen. 

A vörös teknős különlegessége, hogy egy darab monológ vagy dialóg sincs a 80 perc alatt, leginkább csak aláfestő zene szól. Na de milyen zene?! Laurent Perez Del Mar szerzeménye egyszerűen fület gyönyörködtető. Minden egyes elhangzott dal többet mond ezer szónál, és 5 perc múlva nem hogy hiányolod, de nem akarod, hogy ezt az élményt beszéddel elrontsák. 

A férfi cselekedetei végig természetesen hatnak, nincs benne semmi túlzás, így könnyen a helyébe tudja képzelni magát a néző, amivel még személyesebbé válik ez az élmény. 

De nem csak belsőleg szép az egész, kinézetre is szemet gyönyörködtetően van kivitelezve. De Wittől nem csak nagyszerű képeket kapunk, hanem tökéletesen játszik a színekkel is.

Nem kertelek, lazán 9/10, de majdnem 10-es. Egy ilyen alkotás után minden soron következő animációs filmnek fel kell kötnie a gatyáját, ha labdába akar rúgni ezzel a szótlan gyöngyszemmel.