A Disney stúdió ebben az évben is folytatja a már megkezdett klasszikus mesefilmjeinek filmadaptációit, sőt idén két filmmel is jelentkeznek. Áprilisban már bemutatatásra került A dzsungel könyve feldolgozása, ami kritikailag és anyagilag is hatalmas sikereket ért el (bár mi annyira nem voltunk elájulva a láttottaktól), ám a nyár végére időzített Elliot, a sárkány több szempontból is eltér az egeres cég eddigi alkotásaitól.
Ezúttal egy kevésbé ismert meséjét dolgozza fel, méghozzá az 1977-es Peti sárkányát, ami mostani szemmel nézve mondhatni már eléggé elvesztette akkori báját, így eléggé indokolt volt, hogy ha úgy is hozzá akar nyúlni meséihez a Disney stúdió, akkor inkább ehhez nyúljon. Az akkori történetet jóval átdolgozva készítette el az eddig rövidfilmeket és sorozatepizódokat rendező David Lowery az utóbbi évek egyik legkedvesebb családi filmjét.
Pete öt éves volt, mikor egy erdő széli úton, autóbaleset következtében elveszítette szüleit. A gyermek félelmében az erdőbe menekült, ahol megismerkedett az ott élő sárkánnyal, Eliottal, akivel az évek során szoros barátság köttetett. 6 év telt el azóta, Pete és Elliott tökéletes harmóniában élnek az erdőben, ám ezt a csodálatos idillt megzavarja a fákat kivágó emberek...
Gyermeki örömmel hagytam el a mozitermet, a szívem szinte ragyogott és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez a film ilyen hatással van rám. Mondhatnám azt is, hogy az Eliott, a sárkány a kétezer-tízes évek E.T. - A földönkívülije. Az első perctől az utolsóig legyűgöz, elvarázsol és nem egyszer elérézkenyít.
A film egyik legnagyobb erénye, hogy a főszereplő sárkányt jóval gyerembarátabbra alkották. A már jól megszokott, pikkelyes testű, tűzokádó formáját hátra hagyva egy szőrös, leginkább egy hatalmas termetü kutyára hasonlító sárkány a film főszereplője, aki minden egyes vásznon töltött percével belopja magát a néző szívébe.
A színészekről is messzíről lerí, hogy a forgatókönyvet elolvasva részesei akartak lenni ennek a mesevilágnak és mindenki élvezettel alakította szerepét. Elsősorban Bryce Dallas Howard, aki tavaly a rossz emlékű Jurassic Word idegesítő, magassarkúban rohangáló karaktere után, itt minden percben elbűvölő és szeretetreméltó figura. De jó volt tálni a vásznon Wes Bentleyt (Amerikai szépség), Karl Urbant (Star Trek) vagy akár a nagy Robert Redfordot.
De a legnagyobb dícséret, a szinte még kezdő Oakes Fegleyt illeti, aki Petet alakítja. Végig őszinte játékával egy olyan fajta Mauglit tudott életre kelteni a vásznon, amilyet az idei A dzsungel könyvebén szereplő Neel Sethi simán megirigyelhetne. Hatalmas tehetség a fiú.
Emellett tökéletesen párosult Bojan Bazelli gyönyörű képei és Daniel Hart elejétől a végéig gyönyörűen csengő dallamai, ami sokat hozzátesz a végeredményhez, és nélkülük nem lenne ennyire csodálatos a végeredmény.
Az egyedüli negatívumként talán azt tudom felhozni, hogy a vége felé haladva egyszer-kétszer bedobnak tipikus hatásvadász jeleneteket, de olyan minimális számban, hogy ez könnyen elnézhető neki.
Az Elliot, a sárkány egy varázslatos családi film, ami nem csak gyerekeknek szól, hanem felnőtteknek egyaránt. A nézők újra gyerekké válhatnak a vászon előtt, és könnyen elmerülhetnek ebben a csadálatos mesei világban, kortól függetlenül. David Lowery megcsinálta a Disney eddigi legjobb élőszereplős meseadaptácóját, amiben nem csak a nyár, hanem az év egyik legkellemesebb filmélményét köszönthetjük.
9/10
