Mindenkinek van olyan filmje, amit rajta kívül a legtöbb ember ki nem állhat, ám neki mégis baromira tetszik. Ezt reméltem a Mélyütéstől is, mivel csak rosszakat hallottam róla, ám Jake Gyllenhaal az egyik személyes kedvencem, ki az utóbbi jó pár évben nem tudott hibázni szerepválasztás szempontjából, rajta kívül még akad benne egy-két szimpatikusabb színész és számomra az utóbbi évek egyik legjobb filmje szintén a küzdősportokról szóló dráma, a Warrior – A végső menet. Végignézve a filmet, azt kell, mondjam: Eminem választása volt a legjobb a Mélyütésben…
Billy Hope, a középsúlyú világbajnok ismételt győzelmével újra védi bajnoki címét. Billy épp pályája csúcsán, csodálatos házban, szép kislányával és az árvaházban megismerkedett gyerekkori szerelmével éli mindennapjait, mígnem egy tragédia végett elveszti feleségét és kicsúszik lába alól a föld: elkezd inni, öngyilkos hajlamai lesznek, elveszti a házát, majd kislányát is elveszi tőle a gyámhatóság. Nincs mit tenni, újra kell kezdeni mindent...
Először is, hadd magyarázzam meg a bevezetés utolsó mondatát: Jó pár éve, amikor még csak a forgatókönyv volt készen, Eminemet akarták meggyőzni a főszerepre, ám ő nem vállalta el azt. Ez egy nagyon jó választás volt tőle! Ám ha már nem találkozhatunk vele a mozivásznon, írt a filmhez egy remek dalt, és amikor az megszólal a filmben, az azt követő 2 perc a Mélyütés csúcspontja.
Bármennyire is remek színésznek tartom Gyllenhaalt és bármennyire is elképesztő az a fizikai átalakulás, amit végrehajtott az Éjjeli féreg után, sajnos itt olyan szinten túlcsordult a dráma, hogy az már izzadságszagúvá tette az alakítást. És ez mindenkire vonatkozik. Olyan volt látni ezt, mintha az lett volna a célja az összes színésznek, hogy ki tud jobban szenvedni ebbe a 120 perces játékidőben.
Kurt Sutter (Kemény zsaruk, Kemény motorosok) forgatókönyve 5% eredetiséget tartalmaz. Mintha megnézte volna az összes sportfilmet és drámát, majd innen onnan lopkodva beleírta volna a legjobbnak talált jeleneteket a saját forgatókönyvébe. Ezzel nem is lenne semmi bajom, ha remekül tálalták volna ezeket a jeleneteket, vagy épp írt volna egy épkézláb, szerethető karaktert ebbe a filmbe, de sajnos ez is meghaladta Sutter képességeit. Egyik elcsépelt dologból váltunk a másik klisés dologba.
De hogy ne csak a rossz dolgokat sorakoztassam fel: másfél óra unalom után, az utolsó 20-25 perc - ami ilyen filmeknél a végső összecsapást jelenti – egész jóra és néhol még izgalmasra is sikeredett. Na persze, nem Warrior szintű érzelmibombára gondolok, hanem egy jól megkomponált boxmérkőzést láthatunk.
A Mélyütésről az első percektől kezdve látszik, hogy Oscarra készített alkotás akart volna lenni, ám valahol nagyon elsiklott a dolog. Talán a gyenge forgatókönyv miatt, vagy a színészek zavaróan túljátszott játéka végett, de az utolsó 25 perc végül eléri, hogy ne teljesen csalódottan üljek fel a székemből.
5/10
