Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

A setét torony - A revolverek császára

2017. augusztus 10. - Nikosssz

 

A setét torony Stephen King nagysikerű könyvei alapján készült sci-fi, fantasy film, aminek sajnos nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A posztert látva, elég jónak ígérkezhet, főként, ha megnézzük a neveket is. Az Oscar díjas Matthew McConaughey (Gold, Interstellar) neve felélesztheti bennünk a reményt, és saját személyem nevében azt mondom, Idris Elba (Thor, Prometheus) is egy közkedvelt, jó színész. A borítónál maradva, feltűnhet még, hogy 3 embert látunk, mellette viszont, csak két név van feltüntetve. Természetesen magyarázható azzal, hogy az a két név viszi a filmet, de akkor a ˝főszereplőt˝ alakító Tom Taylor (Taboo), mit is keres az amúgy hangulatos poszteren?



Túl lépve az előző témáról, térjünk rá a film cselekményére. A könyv egy trilógiát alkot, amit viszont egy filmbe akartak belesűríteni. Meglehet-e oldani? Talán. Főként, ha legalább fél órával több lett volna a játékidő. Így azonban sajnos nem sikerült. Nagyon látszik a kapokodás, főként az utolsó fél óra lett nagyon rövidre zárva. A könyvekből volt szerencsém elolvasni a 2. részt (úgy kaptam, és az illető nem tudta, hogy trilógiáról van szó), de abból a fejezetből a vásznon nem sok maradt. Az, hogy mennyire hű a többi részhez, sajnos nem tudom, de tervben van a hiányzó két rész is. Maga a történet, nem mutat újdonságot, de azt hiszem sajnálatos módon ezt már megszokhattuk. A látványvilágra építettek inkább itt is, de az sem volt túlzottan magával ragadó számomra legalábbis. A legjobb jeleneteked A harcos Roland mellett élhetjük át, amikor újratölti a tárat.



A színészek vegyesen lettek szétosztva. Mint említettem, a két szereplő a hátán cipeli a filmet, míg a többiek, nem tesznek hozzá szinte semmit. Sajnos ezzel a film, megmaradt egy középkategóriás fantasy filmnek, ami természetesen egy lazulós estére nem rossz, de nem sok minden fog megmaradni az emberekben belőle.

 

Egy erős közepesen tehát 5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr5312728176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása