A film alapötlete már 2011-ben megszületett Matt Damon fejében, aki épp a Sorsügynökség című filmet forgatta. Sokáig úgy volt, hogy ez a project lesz Damon rendezői bemutatkozása, amiben a főszerepet is maga fogja játszani.

Ám végül a sztori Kenneth Lonergannél (Számíthatsz rám!) landolt, aki megírta a forgatókönyvet és rendezett belőle egy nagyon erős drámát, Casey Affleck főszereplésével.

Már eddig is tisztában voltunk azzal, hogy Casey Affleck jó színész, de ebben a 137 percben tudta csak igazán megmutatni, hogy mire is képes. Szinte tökéletes alakítást nyújt a kemény, megtört, ám a lelke mélyén mégis kedves Lee karakterét játszva.

Michelle Williams játékáról szintúgy szuperlatívuszokban beszélhetünk, mivel a kevesebb játékidő ellenére is olyan színészi mélységekbe tud merülni, hogy az elképesztő. Már a flashbackekben is remekel, de mégis a film végén levő beszélgetése Leevel az, ahol ők ketten elérik, hogy végleg összeszoruljon a néző szíve.

Ami még nagyon pozitív a filmben, az a realisztikus ábrázolás. Egy percig sem gondol arra a néző, hogy most egy filmet néz, mivel a dialógusok, a karakterek és azok cselekedetei annyira életszerűen van megírva, hogy mindenkiről gond nélkül elhiszed, hogy valóban így cselekedne.

Ám sajnos más területeken nem tud annyira erős lenni A régi város, mint a színészi játékban. A film vágása nem sikerült. Egyrészről nincsen rendesen kitalálva, hogy mikor mutassák be a flashbackeket és ettől  a történetvezetés inkább egy nagy összevisszaságba torkollik, másrészről pedig a jelenetváltások voltak nagyon ritmustalanok.

A másik olyan dolgok, ami miatt mégsem tudott olyan zseniális alkotás lenni a Manchester by the Sea, az a zene. A film egésze alatt folyton a komolyzenei betéteket használták, amitől inkább tűnt feleslegesen művészkedősnek egy-egy jelenet, mint hatásosnak.

Ezek ellenére A régi város simán egy 8/10, hiszen egy nagyon jó történetet mesél el fantasztikus színészi alakításokkal, ám a zene nagyon merev és a vágások pedig bántóan rosszul sikerültek.