Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Avengers - Age of Ultron

2015. május 11. - Nikosssz

történet.png
Amikor Tony Stark újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika kapitánynak, Thornak, a Hihetetlen Hulknak, a Fekete Özvegynek és Sólyomszemnek ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonban csupán vonakodva megköttetett szövetségek és nem várt események árán teljesedhet ki.Vélemény.pngA Marvel új alkotása ezerrel dübörög a mozikban, és már túl van a 800 millás összbevételen. Nem csoda, hogy ennyien kíváncsiak rá, hiszen a mai világban a legtöbb embert a látvány vonzza, és ugye mi nyújthatna jobb látványvilágot, mint egy képregény adaptáció. Azon belül az is rájátszott, hogy ismert karakterek tértek vissza, hogy darabokra zúzzanak mindent! Csapathassuk tehát Vasemberrel, Hulkkal, Fekete Özveggyel, Sülyomszemmel, Amerika Kapitánnyal és Thorral. Ha ez nem lenne elég, akkor boldogan tudatom, hogy előkerült a már Amerika Kapitány plusz jelenetében bemutatkozó ikerpár, Higanyszál és Skarlát boszorkány.

A film történetileg nem túl komplikált, és simán kivehető, hogy nem is erre szerették volna építeni a filmet. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a cím hallatán sem vártam egy agyat megerőltető filmet. Ettől függetlenül volt váratlan pillanat számomra, és alig tűnt fel, hogy a játékidő már a végénél jár.

Mint említettem már ez egy látvány film, amire nem is igazán panaszkodhatok, hiszen odatették magukat és nem hiába ment el 250 millió dollár. Az akciókat nem vették minimumra, sőt elég sok adrenalin löketet ad a film. Az előzetesből is látott Vasember/Hulk harc nagyon brutálisra sikeredett, és nem bírtam betelni vele. Csak azt motyogtam magamban, hogy még még még!

Színészek. Természetesen a fő karakterek hozták a már ismert formájukat, és sokat tettek a film színvonalához. Skarlát boszorkány egy zseniális karakter volt, és Elizabeth Olsen tökéletesen játszotta a zavarodott, de mégis kemény szerepet! Higanyszál és az őt alakító Aaron Johnson is jól egybeforrtak, akárcsak Vízió és az őt alakító Paul Bettany.
Ultront, mint fő ellenség eleinte nem passzolt be, de ahogy telt az idő, vagy csak megszoktam, vagy kiforrt a karakter, de a végére tetszett. 

Az akciózivatar közepette azért most is szakítottak időt a srácok a humorra, és ezekkel is bombázzák a nézőket. Ezenkívül a romantikus szál is megtalálható. Külön tetszett, hogy Sólyomszemnek adtak valami hátteret. A stáblista utáni jelenettel nem vagyok teljesen kibékülve, bármennyire is fontos karaktert látunk benne, bármilyen veszélyes dologgal. Egy picit többet adhattak volna hozzá. Habár a Galaxis őrzői extra jelenetét azért kenterbe veri!

Összesítve egy igazi belevaló Marvel filmet kaptunk, és a bosszúállók csapatánál működik a kémia! Akció, humor pipa, szóval meg lett alapozva egy igazán jó film! Mindenkinek aki szereti a stílust ajánlom a moziban megtekinteni a filmet! És ne feledjétek! Hail Hidra!


Pontok.pngimdb.png8,1/10sajat értékelés.png8,5/10Előzetes.png

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr317449234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása