Nicholas Sparkst nagyjából mindenki ismeri. Ő az muksó, aki olyan romantikus filmek könyvalapjait írta, mint az Üzenet a palackból, Séta a múltban, Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, Az utolsó dal, Kedves John!, Szerencsecsillag, és a Menedék. Hogy ki melyiket szereti és melyiket utálja, azt magában eldönti, de kétségtelen, hogy egy-kettő egészen jóra sikeredett. Ám most, valami olyasmit fog látni a néző, amire nem igen számított egy Sparks-adaptációnál…
Az egykori középiskolai szerelmespár, Amanda Collier és Dawson Cole 20 év elteltével találkoznak újra egy közös barátjuk temetésén, amikor visszatérnek a kisvárosba, ahol a kamaszkorukat töltötték. A keserédes találkozás feléleszti az első szerelem valóban soha el nem aludt lángját. De hamarosan arra is rá kell jönniük, hogy azok az erők is működnek még, amelyek annak idején szétválasztották őket, sőt talán még erősebbek, mint régen...
Szerencsémre vagy nem, még arra se vettem a fáradságot, hogy elolvassam a tartalmat azelőtt, hogy a barátnőm berángatott a moziba erre a filmre. Mert már maga a sztori sem valami izgalmas, inkább tűnik valami délutáni Hallmark műsornak. De ettől még lehetett volna jó! Mielőtt megkapnám, hogy pasi vagyok és ezért nem tudtam élvezni ezt a filmet, elmondanám, hogy nyitott vagyok a romantikus filmekre is, és például a Szerelmünk lapjait vagy a Kedves John!-t elég jó filmnek tartom. De hogy ebben a történetben mit látott a rendező vagy a szereplők vagy egyáltalán Michelle Monaghan, na az már egy érdekes kérdés…?!
Olyan ez a film, mint valami romantikus kliségyűjtő. Minden romantikus kelléket, jelentet tartalmaz, amit láthattunk már vagy 10 másikban. Dawson és a haverok óta elrifult ablakos kopogtatós jelenet? Csók az esőben? Mind benne van. De ami a legzavaróbb, hogy a film egyik jelenete sem hihető. Mindegyiken látszik, hogy megrendezett, remekül beállított az egész, és ha belegondolunk, arra jutunk, hogy ilyenek soha az életben nem történnek spontán, maximum csak az ilyesféle romantikus filmekben.
A karakterek egytől egyig kliséhalmazok. Srác: szegény, szerény fiú, akit még az apjai is ver folyton. Lány: kezdeményező, bunkókkal lógó, ám jó fej csaj, aki pont a szerény fiúkat szereti. Mentor: egy rendes öregúr, aki befogja a fiút. És még folytathatnám…
Sajnos ez eléggé gyengére sikerült, amit még az sem mentett meg, hogy az utolsó 20 percen már csak röhögni tudtunk, annyira röhejes volt az egész. Aki látott már Sparks adaptációt az úgy is tudja az összes csavart előre, de maga a történt is baromi lapos. Nyugodt szívvel senkinek sem ajánlom!
2/10
