Randy Robinson, "a Kos", a nyolcvanas évek végén a pankráció ünnepelt királya volt. Most, 20 évvel késõbb és öregebben épp hogy a kenyérre valót össze tudja verekedni magának New Jersey-i középsulik tornatermében és művházakban. Mivel képtelen bármiféle emberi kapcsolat fenntartására, a lányával is már régen eltávolodtak egymástól, csak a pankráció nyújtotta eksztázis, és a rajongók szeretete tartja életben. Egy szívroham azonban kiüti õt a ringbõl, és addig megszokott életébõl, amit Randy-nek kénytelen-kelletlen át kell értékelnie. Újra felveszi hát a kapcsolatot lányával, sõt, egy szintén új életet kezdõ táncosnõ személyében még a szerelem is rátalál. Mindez azonban még csak ringbe sem szállhat a pankráció csábításával, aminek Randy nem tud és nem is akar ellenállni.
2 okból néztem meg ezt a filmet. Az egyik, hogy régebben nagy pankráció kedvelő voltam, a másik pedig, hogy Mickey Rourke kedvenc színészeim egyike. Nem mai, 2008-as alkotás... De szerintem alap mű!
Azzal kezdeném, hogy tetszik, ahogy a film bevezet minket a pankráció kulisszái mögé. Hisz manapság már mindenki tudja, hogy ezek a pankrációk előre megtervezettek (lásd. TNA, WWE), és minden betanult! Ám persze ott van benne a morbid valóság is. Például mikor Randy-t szöges drótba dobják a ringben stb.
Nos a történet zseniális! Teljesen reális, nincs benne abszurditás! Rengeteg drámai, sőt szívszorító jelenettel hozakodik föl, de ez mellé még beszúr egy kis humort is, és ezek így együtt nagyot dobnak a film értékén. Ám nem egy klisé halmaz, itt nincsenek elcseszett CGI-s akciójelenetek, ócska dialógusok... A rendező (Darren Aronofsky) remekül összerakta a filmet, és minden percével odaszögez a képernyő elé! Az egyetlen negatívum talán az átvezetések.. Ott azért párszor úgy tűnt, hogy el van kapkodva.
A szereplők alakítása pedig tökéletes! Randy szerepére tökéletes Mickey Rourke. A stílusa, a fizikuma egyszerűen adja ezt a szerepet! Remekül átadta a öregedő, magányos embert akit az élet kicsit megtépáz! Marisa Tomei (Cassidy) szintén jól alakít, hozza amit kell!
Szóval... MUST SEE kategória!
8.2/10
10/10