Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Verdák 2

2012. január 03. - bady26

Véleményem:

Számomra már az első részben is érdekes volt, hogy az autók gondolkodnak, és saját útjukat járják. Gondoltam a Pixar stúdió egy elég érdekes témába vágta a fejszéjét. De ahogy az első rész, úgy a második is nagy sikert aratott a gyerekek és a felnőttek világában is. A második része kicsit komplikáltabb, mint az első. Itt már a barátság és a versenyzés is benne van a pakliban, amit el lehet veszíteni. Hiszen Villám McQueen most egy érdekes versenyre veszi a fejét. Mivel a Földgolyó Futam nem egyszerű kis verseny. Több helyen is versenyeznek ezen a futamon. Villám McQueen most magával viszi Matukát is mint segédet, de sajnos az egyik versenyen egy hiba végett McQueen elveszti a versenyt és ezt Matukára fogja. Ezek után a két legjobb barát összeveszik és Matuka egy érdekes helyzetbe kerül, amikor azt hiszik, hogy ő egy kém. Eközben a történet fojtatódik tovább de hirtelen feltűnik egy  rosszakaró is, akinek a célja hogy az olinolt lejárassa és hogy mindenki visszatérjen az olajhoz. Szerencsére Matukának sikerül egy kis segítséggel megakadályozni az egészet és Villám McQeenel is kibékül. Ezt a mesét egy délutáni családi filmezéshez ajánlom. Jó szórakozást kívánok mindenkinek!

 

Pontozásom: 8/10

 

Rövid tartalom:

Villám McQueen és csapata ezúttal nemzetközi vizekre evez, a csapat új vezetőjével, Materrel. A bajnokság 5 különböző helyszínen kerül megrendezésre. A tokiói verseny a Fuji-hegyről rajtol, majd a német bajnokságon a csapat útja Fekete-erdőn keresztül vezet, ezután a kis csapat Olaszországban versenyez, ezt pedig a 24 órás párizsi rally követi. Az utolsó állomás London, ahol a versenyek kívül más nehézségek is akadnak. Mater akaratlanul is belecsöppen a kémek veszélyes világába, ahol megmenti egy brit titkos ügynök életét.

 

Borító:

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr453515451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása