„Amikor a világ széthullani látszik körülöttünk, nem hiszem, hogy olyan rossz dolog, ha én egy kicsit össze akarom tartani.”
A 80'-as évekre az egyik legnagyobb sztárrá váló Mel Gibson, a 90'-es évek elején döntött úgy, hogy a kamera mögött is kipróbálja magát, majd elkészítette első rendezését, Az arc nélküli embert, melynek címszerepét is magára osztotta. A végeredmény kimondottan jóra sikerült, ám csak két évvel későbbi második rendezésével aratott osztatlan sikert. A William Wallace nevű skót nemes történetét elmesélő A rettenthetetlen 5 Oscar-díjjal - köztük a legjobb film és a legjobb rendezőnek járó elismeréssel - lett kitüntetve.
Az ausztrál sztár következő rendezésére majdnem 10 évet kellet várni, A passió című új filmje, a magas korhatárbesorolás ellenére is hatalmas sikernek bizonyult (és Amerikában máig az egyik legtöbb bevételt hozó R-besorolású mozifilm). Két évvel későbbi, majákról forgatott filmjével, az Apocalyptoval már nem sikerült ezt a bravúrt megismételnie. Eltelt ismét 10 év, és Mel Gibson újra filmet forgatott. De még milyet!
Desmond T. Doss igaz története alapján, aki katonának jelentkezett a II. világháború idején, ám lelkiismereti okokra hivatkozva visszautasította a fegyvertartást és az emberi életek kioltását. Végül engedélyt kapott, hogy felcserként szolgálja az Egyesült Államok hadseregét. 1945-ben, Okinawánál, fegyver nélkül szállt harcba, és 75 ember életét mentette meg, ezzel kiérdemelve a Becsület érdemérmet, azaz "Medal of Honort"...
Már számtalanszor készült hasonló jellegű alkotás, ahol egy ember hőstettét mesélték el, ami a valóságból merített. Számtalan, mégis visszagondolva nem tudnék megnevezni egy-két filmnél többet, ami olyannyira kiemelkedő volt, hogy még a mai napig emlegetnénk. A Clint Eastwood rendezte Amerikai mesterlövészt tudnám felidézni, ám az olyan szinten nem tetszett, hogy arra meg nem szívesen gondolok vissza.
Hiányzott már egy olyan film, mint A fegyvertelen katona. Mel Gibson filmje úgy tudja elmesélni Desmond Doss igaz történetét, hogy az 139 percen át magával ragad, izgat, megríkat, szórakoztat és nem egyszer elszörnyülködtet, hogy a végén aztán egy fantasztikus élménnyel gazdagodjon a néző.
Gibson igazából nem mutat semmi újat és nem ez lesz a háborús drámák új úttörője, leginkább a régi filmjeiben használt eszközökkel dolgozik, de ahogy ott, ebben a filmben is működőképesek és hatásosak. Végig megfelelő arányérzékkel adagolja az izgalmat, így a fináléig fenn tudja tartani az érdeklődést.
Ehhez remekül aszisztál a színészgárda is, akikből Gibson a legtöbbet ki tudta hozni. Kezdve a címszerepet játsszó Andrew Garfielddal, akiről már eddig is tudtuk, hogy ért a színészkedéshez, de talán most alakított a legnagyobbat, amiért megérdemelten jelölték Golden Globe-díjra is. A tipikus tucatvígjáték-szerepekből kilépve végre Vince Vaughn is egy testhezállóbb szerepet kapott, amibe láthatóan mindent beleadott. Valamint Hugo Weaving nyújtott erős alakítást a főszereplő apját játszva.
Egy háború bemutatása sosem könnyű feladat, és sokszor csupán töredék részét látjuk viszont a vásznon annak a pokolnak, amilyen valójában lehet egy csata. Mel Gibson viszont talán az eddigi legrealisztikusabb módon mutatja be a háború valódi pillanatait, amitől az addig még visszafogottabb alkotás, egy erősen felnőtteket célzó filmmé válik.
A fegyvertelen katona az idei év egyik legemlékezetesebb mozifilmje lett, ami több, mint két órán át kápráztatja el a nézőt, és egy nagyszerű emléket állít egy igazi háborús hősnek. Mel Gibson ismét nagyot alkotott és nem, nem túlzás, hogy a Velencei Filmfesztiválon a vetítés után 10 perc álló ováció fogadta a filmet.
9/10