„Megragadtad a pillanatot!”
Vicces dolog az előítélet. Főleg most, hogy láttam A nőt. Mert előítéletekkel voltam tele ezzel a filmmel kapcsolatban. Legfőként azért, mert a főszereplője Joaquin Pheonix. Nem tudom, miért ő volt az oka, hogy nem akartam belevágni, hiszen jó színész és kedvelem A nyughatatlant, a Jeleket vagy A tűzből nincs kiútat, a Visszatérés a paradicsomról nem is beszélve. Vagy csak egyszerűen maga a film borítója rémisztett el. Már azon voltam, hogy törlöm az ”Alapítványi könyvtáramból”, de ahelyett elindítottam és gondoltam: Lesz, ami lesz…
A közeljövő Los Angelesében Theodor éli unalmas életét. Felkel, elmegy a munkahelyére - ahol mások nevében magánleveleket ír másoknak – majd hazamegy, és legfőképp játszik számítógépén. A legjobb barátján, Amyn kívül nincs senkije és még a válását sem tudta feldolgozni. Egyik nap telepíti a legújabb operációs rendszert, amely következtében az önmagát folyamatosan fejlesztő, felhasználója igényeire szabott Samantha ”személyében” egy új társra, barátra lel…
Joaquin Pheonix pazar alakítást nyújt, ezt el kell ismerni. Öröm volt nézni a játékát két órán keresztül még úgy is, hogy nem a szívem csücske. Remekül működtek a jelenetei, akár egyedül volt, akár valamelyik színészkollégájával. Sokan el vannak ájulva Scarlett Johanssontól, hogy mennyire dögös és szexi. Én talán most, ebben a filmben éreztem először ezt, mivel maga a hangja és hangjával való játéka olyannyira magával ragadott, hogy engem megnyert teljesen, rögtön az első mondatával. Bevallom, két órára én is beleszerelmesedtem abba a búgó, rekedtesen szexi és megkapóan érzelmes hangjába.
Spike Jonze saját maga által elképzelt történetét vitte vászonra és csinálta meg az utóbbi évek egyik legelgondolkodtatóbb és legeredetibb szerelmes filmjét. Gyönyörű jövőképet fest elénk a meleg színekkel és a barátságos környezettel, de mégis arra kell ráébrednünk, hogy mégse olyan gyönyörű és szép, ha az emberi kapcsolatokat nézzük: az emberek leginkább a beszélő számítógépükkel vannak elfoglalva naphosszat, alig érintkeznek más személyekkel és - ahogy Theodor munkája is mutatja - még a kapcsolattartást is más személyekre bízzák.
Remekül szemlélteti a párkapcsolati gondokat is. A való életbe rengeteg probléma merülhet fel egy kapcsolatban, és ezek a problémák a filmben is ugyanúgy fellelhetőek. Csakúgy, mint a külvilág reakciói: mint világunkban régebben a fekete-fehér kapcsolat, vagy akár az azonos neműek közötti kapcsolat, úgy a filmben a cyberlény-ember közötti kapcsolatot nem nézik jó szemmel.
Ám a történetén és a mondandóján kívül is akad jó pár olyan gyöngyszem ebben a két órában, ami nem csak kiemeli az átlagból, hanem különlegessé teszi a filmet. Rengeteg jelenet annyira tökéletesen van megírva és kivitelezve, hogy egyszerűen beleszegez a fotelba, és csak élvezni tudod a pillanatot, hogy ilyen gyönyörű jeleneteket láthatsz egy filmben. Nekem ilyen volt minden olyan jelenet, amikor a főszereplő monológját hallgatod, közben különféle bejátszások vannak vetítve, amit halk, lágy és mégis érzelmi bombaként robbanó zene kísér.
Nem vagyok egy érzelmes srác, mégis ezzel a két órával egy olyan érzelmi vasúton vettem részt, hogy a film után csak néztem magam elé, és próbáltam feldolgozni a látottakat. Rég láttam ennyire ütős és fantasztikus romantikus történetet, amelyik ennyire hatással lett volna rám. Csodálatos élmény, amit még nagyon sokat fogunk emlegetni.
9/10
