Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Készül David O. Russell új filmje

2020. február 17. - csak Porter

151122-yamato-david-o-russell-tease_ne5jdx.jpg

Pár éves kihagyás után újra filmet forgat David O. Russell, ötszörös Oscar-jelölt rendező. A Sivatagi cápák, a The Fighter - A harcos és a Napos oldal rendezője ezúttal is Christian Bale-val fog együtt dolgozni, ezúttal Margot Robbie és Michael B. Jordannel kiegészülve.

A történetről eddig semmi konkrétum nem derült ki, csupán a film címe, ami az Amsterdam lett. Russell a rendezés mellett a forgatókönyvet is maga írja.

image_13.jpg

Bréking Nyúz: Főszereplőt kapott a The Force. Íme Robert Pattinson, mint Batman. Robert Zemeckis készíti a Pinokkiót. Készül a Bambi-adaptáció. Piacon az MGM stúdió.

matt-damon-on-the-great-wall_1.jpg

Matt Damon lesz a főszereplője Don Winslow The Force - Az egység című könyvének adaptációjában. A rendezői székbe pedig már rég leszerződött James Mangold.

svoyrsvbuv5mnt9p7xix9r-1200-80.jpg

Matt Reeves, a The Batman író-rendezője, megosztotta az első hivatalos videót filmjéből, amiben a címszereplő Robert Pattinsont vehetjük szemre teljes jelmezben. Valamint egyes híresztelések szerint lehet, hogy a Batman: Arkham Origins című játékot veszi alapul a készülő mozi.

scale_1.jpg

Robert Zemeckis végül tényleg leszerződött a Disney-féle Pinokkió élőszereplős változatának megrendezésére. A rendező még befejezi a Boszorkányok című Roald Dahl-regényfeldolgozást, majd kicsit átírja a filmhez készült eddigi forgatókönyvet.

scale.jpg

A Disney stúdió a tavalyi Az oroszlánkirály élőszereplős (vagy inkább fotórealisztikus) verziója után a Bambi című 1942-es rajzfilmből is feldolgozást készít. A forgatókönyvön el is kezdett dolgozni Geneva Robertson-Dworet (Tomb Raider, Marvel Kapitány) és Lindsey Beer (Chaos Walking).

maxresdefault_131.jpg

A MGM stúdió filmkínálatát és ezzel az egész filmrészlegét 10 milliárd dollárért lehet felvásárolni, amire az Apple és a Netflix is licitál. Így olyan filmek jogai kerülnének hozzájuk, mint a James Bond-széria, a Rocky-és a Creed-franchise, a Robotzsaru és a Mad Max-filmek. 

And the Oscar goes to... 92. Oscar-díjkiosztó

article_1_1.jpg

Az est legnagyobb nyertese kétség kívül az Élősködők lett, ami elvitte a négy legfontosabb Oscar-díjat. Az 1917 három szobrot vihetett haza, míg a Joker, a Volt egyszer egy... Hollywood és Az aszfalt királyai két jelölést tudtak díjra váltani...

Legjobb film:

1917
Az aszfalt királyai
Az ír
Élősködők
Házassági történet
Jojo Nyuszi
Joker
Kisasszonyok
Volt egyszer egy... Hollywood

Legjobb rendező:

Bong Joon-hoo  ( Élősködők )
Martin Scorsese  ( Az ír )
Quentin Tarantino  ( Volt egyszer egy... Hollywood )
Sam Mendes  ( 1917 )
Todd Phillips  ( Joker )

maxresdefault_132.jpg

Legjobb eredeti forgatókönyv:

1917  ( Sam Mendes és Krysty Wilson-Cairns )
Élősködők  ( Bong Joon-ho és Han Jin Won )
Házassági történet  ( Noah Baumbach )
Tőrbe ejtve  ( Rian Johnson )
Volt egyszer egy... Hollywood  ( Quentin Tarantino )

Legjobb adaptált forgatókönyv:

A két pápa  ( Anthony McCarten )
Az ír  ( Steve Zaillian )
Jojo Nyuszi  ( Taika Waititi )
Joker  ( Todd Phillips és Scott Silver )
Kisasszonyok  ( Greta Gerwig )

1581295001-jojo-rabbit-oscar-2020.jpg

Legjobb színész: 

Adam Driver  ( Házassági történet )
Antonio Banderas  ( Fájdalom és dicsőség )
Joaquin Phoenix  ( Joker )
Jonathan Pryce  ( A két pápa )
Leonardo DiCaprio  ( Volt egyszer egy... Hollywood )

Legjobb színésznő:

Charlize Theron  ( Botrány )
Cynthia Enrivo  ( Harriet )
Saoirse Ronan  ( Kisasszonyok )
Scarlett Johansson  ( Házassági történet )
Renée Zellweger  ( Judy )

Legjobb férfi mellékszereplő:

Al Pacino  ( Az ír )
Anthony Hopkins  ( A két pápa )
Brad Pitt  ( Volt egyszer egy... Hollywood )
Joe Pesci  ( Az ír )
Tom Hanks  ( Egy kivételes barát )

oscar-2020-winner-brad-pitt-thanks-children-as-he-wins.jpg

Legjobb női mellékszereplő:

Florence Pugh  ( Kisasszonyok )
Kathy Bates  ( Richard Jewell balladája )
Laura Dern  ( Házassági történet )
Margot Robbie  ( Botrány )
Scarlett Johansson  ( Jojo Nyuszi )

Legjobb animációs film:

A hiányzó láncszem
Így neveld a sárkányodat! 3.
Keresem a testem
Klaus
Toy Story 4.

Legjobb fényképezés:

1917  (Roger Deakins)
A világítótorony  (Jarin Blaschke)
Az ír  (Rodrigo Prieto)
Joker  (Lawrence Sher)
Volt egyszer egy... Hollywood  (Robert Richardson)

mcdnise_uv031.jpg

Legjobb vágás:

Az aszfalt királyai
Az ír
Élősködők
Jojo Nyuszi
Joker

Legjobb jelmez:

Az ír
Jojo Nyuszi
Joker
Kisasszonyok
Volt egyszer egy... Hollywood

Legjobb smink / maszk és frizura:

1917
Botrány
Demóna: A sötétség úrnője
Joker
Judy

5da4bc3d4af90902151bbfc8.jpg

Legjobb díszlet:

1917
Az ír
Élősködők
Jojo Nyuszi
Volt egyszer egy... Hollywood

Legjobb vizuális effektusok:

1917
Az ír
Az oroszlánkirály
Bosszúállók: Végjáték
Star Wars: Skywalker kora

Legjobb filmzene:

1917  (Thomas Newman)
Joker  (Hildur Guðnadóttir)
Házassági történet  (Randy Newman)
Kisasszonyok  (Alexandre Desplat)
Star Wars: Skywalker kora  (John Williams)

x1080.jpg

Legjobb betétdal:

(I’m Gonna) Love Me Again  ( Rocketman )

I'm Standing With You  ( Áttörés )
Into the Unknown  ( Jégvarázs 2. )
Stand Up  ( Harriet )
I Can't Let You Throw Yourself Away  ( Toy Story 4. )

Legjobb hangkeverés:

1917
Ad Astra - Út a csillagokba
Az aszfalt királyai
Joker
Volt egyszer egy... Hollywood

Legjobb hangvágás:

1917
Az aszfalt királyai
Joker
Star Wars: Skywalker kora

Volt egyszer egy... Hollywood

Legjobb nemzetközi film:

Corpus Christi  (Lengyelország)
Élősködők  
(Dél-Korea)
Fájdalom és dicsőség  
(Spanyolország)
Honeyland  
(Észak-Macedónia)
Les Misérables  
(Franciaország)

bong-joon-ho-diretor-de-parasita-posa-no-tapete-vermelho-durante-a-chegada-a-cerimonia-do-oscar-2020-em-hollywood-1581288154943_v2_1920x1279.jpg

Ben Affleck talpra áll?: The Way Back-trailer #2

mv5by2e1zgm5zjuty2u4ys00mwi5lwiyyzitzmi0njy3zti4oguzxkeyxkfqcgdeqxvyndeynjezotg_v1_sy1000_cr0_0_1497_1000_al.jpg

Még egy előzetes érkezett az idei év egyik legjobban várt filmjéhez, amiben Ben Affleck egy lecsúszott alkoholistát alakít, aki kap még egy esélyt az élettől egy esélytelen kosárlabdacsapat edzőjeként. A Warrior - A végső menet író-rendezőjétől.
Amerikai bemutató: 2020. március 6. 

Nem minden tesó a család tagja: F9: The Fast Saga-poszter + trailer

mv5by2zmnzezzdetztzioc00mtvmltk3ytytzjiwmzdjzdmyzwfixkeyxkfqcgdeqxvymtexndc5ntix_v1_sy904_cr0_0_1776_904_al.jpg

Megérkezett az első (majdnem négy perces!) előzetese a Halálos iramban 9-nek, ami egyből bedobja a képtelennél képtelenebb akciójeleneteket, de hát nem lepődünk meg ezen az előző részek ismeretében, nem?! Ezúttal a "családnak" Dom eddig egyszer sem említett testvérével gyűlik meg a baja.

A jól megszokott szereplőgárda mellett visszatér Charlize Theron, Helen Mirren, Lucas Black, Nathalie Emmanuel, Sung Kang, John Cena és Michael Rooker pedig az újoncok. A sztorit ezúttal is Chris Morgan szállítja, a rendezői székbe pedig visszatért Justin Lin.
Amerikai bemutató: 2020. május 22.

fast_and_furious_nine_ver9_xlg.jpg

A Paramount két újabb Transformers-filmet is tervez

pacu6pxiuvke9z2pptftda.jpg

Ahhoz képest, hogy 2016-ban még az volt a terv, hogy minden évben kapni fogunk egy Transformers-filmet, látszólag a Transformers: Az utolsó lovag és az ŰrDongó alacsonyabb bevételei után elég nagy lett a csend a Paramount stúdiónál. 

Most viszont bejelentették, hogy egyből két Transformers-mozit is el kezdtek fejleszteni. Az egyik film forgatókönyvét James Vanderbilt (Zodiákus, A csodálatos Pókember), a másikat pedig Joby Harold (Arthur király: A kard legendája) kezdte el írni. Hogy ez a franchise folytatása vagy egy újabb spin-off lesz-e, azt még nem árulták el.

transformers-last-knight-poster-optimus-prime.jpg

Tökéletlen világban, tökéletlen döntések: The Last Thing He Wanted-trailer + poszter

mv5bzdzjywnkodgtytm4ms00zjzjlwexmwmtotkzymy5m2qwytewxkeyxkfqcgdeqxvynzg5mziyoa_v1.jpg

A Netflix újabb nagyszabású filmje ezúttal egy krimi lesz, amiben egy erkölcsös újságíró keveredik bele egy piszkos ügybe, az apja által. Az előzetes elég rövid, de pörgősre van vágva ahhoz, hogy felkeltse sokak érdeklődését. Na meg a színészgárda se rossz...

Anne Hathaway mellett Ben Affleck, Rosie Perez (A jogász), Edi Gathegi (X-Men: Az elsők) és Willem Dafoe kap fontosabb szerepet. Joan Didion novellájából Marco Villalobos és Dee Reese (Mudbound) írták a forgatókönyvet, utóbbi rendezte is.
Netflix premier: 2020. február 21.

last_thing_he_wanted_xlg.jpg

Készül a Marvel Kapitány II

captainmarvelheader3_original.jpg

Nem meglepő hír, hogy a Disney stúdió folytatja a tavalyi év egyik legnagyobb képregényes dobását, a Marvel Kapitány-t. A jelenben játszódó folytatást 2022-ben tervezik mozikba küldeni, és már a forgatókönyvíró is megvan hozzá.

Megan McDonnell fog felelni a szövegkönyvért, aki a Disney+-ra érkező WandaVision-t is írta. Az első részt készítő Anna Boden & Ryan Fleck rendezőpáros ugyan nem tér vissza, de a stúdió mindenképp női rendezőre bízná a projectet. A címszerepben természetesen visszatér Brie Larson.

captian-marvel-review-a.jpg

Újabb feldolgozást kap A Dolog

maxresdefault_130.jpg

John W. Campbell 1938-ban megjelent Who Goes There? című novellájából három film is készült (1951-ben, 1982-ben és 2011-ben), és most az Universal a Blumhouse stúdióval közösen csinálnak egy újabb feldolgozást hozzá. 

Pár éve találták meg az író Frozen Hell című regényét, ami egy kibővített változata volt a '38-as műnek. Az új verzió egyszerre fog meríteni az '51-es eredeti filmből, John Carpenter klasszikusából, a novellából és a regényből is.

3be53d58046253_59edfb8bb1c3c.png

 

"Idegaprító horror": The Lodge-trailer + poszter

the_lodge-6.jpg

A tavalyi Sundance Filmfesztivál után idén februárban bemutatják Severin Fiala & Veronika Franz (Goodnight Mommy) új horrorfilmjét, amiben egy családapa újra össze akarja hozni a családját, kiegészülve ezúttal a férfi új feleségével, aki szörnyű titkokat rejteget. Az előzetese alapján egész hangulatosnak tűnik.

A főszerepben Richard Armitage (A hobbit-trilógia), Riley Keough (A ház, amit Jack épített), Alicia Silverstone, Jaeden Martell (Az) és Lia McHugh. A rendezőpáros Sergio Cascival (The Caller) írta a forgatókönyvet.
Amerikai bemutató: 2019. február 7.

mv5bndq2ywvmzjetmte1zs00mdk1ltg5odutmdvlodk0otm2odmwxkeyxkfqcgdeqxvymtkxnjuynq_v1_sy1000_sx675_al.jpg

süti beállítások módosítása