„Csak én gondolom így, vagy tényleg egyre őrültebb a világ?!”
Már megint egy újabb Joker... - gondolhattuk legtöbben, amikor a Warner Bros. bejelentette, hogy egy különálló filmet kap a DC univerzum leghíresebb antagonistája. Hiszen eljátszotta már ezt a karaktert Jack Nicholsontól kezdve, Heath Ledgeren át (akit alakításáért Oscar-díjjal is jutalmaztak), egészen Jared Letoig. Aztán felröppen Joaquin Phoenix neve, mint a címszereplő, és onnantól kezdve mégis csak érdekesnek tűnt az egész.
Phoenix nagyon alaposan válogatja meg a szerepeit, többnyire mindig érdekes alkotókkal készít filmeket, így reméltük, nem most kezdi el földbe állítani ragyogó karrierjét. Majd jött a Másnaposok-trilógia rendezője, aki egy A taxisofőr hangulatú filmet képzelt el a karakternek, valamint - elmondása szerint - nagyon keveset merített a képregényes alapokból és inkább egy karakterdrámát szeretett volna készíteni.
A történet középpontjában a mentális zavarokkal küzdő Arthur Fleck áll, aki a 80'-as évek Gothamjében próbál boldogulni, sikertelenül. Egyik rossz döntést hozza a másik után, az események megállíthatatlan láncreakcióját indítva el, és fokozatosan magába szippantja őt az elképesztő és rémisztő mélység, ahonnan már nincs visszaút...
A Joker, mint karakter, már 1940 óta az egyik legfoglalkoztatottabb szereplő a Batman-képregényekben, így számos különböző újraértelmezést tudhat maga mögött, csakúgy mint a filmes adaptációkban. Nicholson Jokere inkább ripacs volt, Ledger alakításában egy intelligens anarchistaként ismertük meg, míg Leto bohóca gengszterként volt jelen a vásznon.
Joaquin Phoenix-et (és Todd Phillips író-rendezőt is) inkább a karakter mögötti dráma érdekelte, így a képregényes alaptól (majdnem) teljesen eltérve, inkább egy mentális zavarokkal küzdő elme analíziseként mutatja be a vásznon Arthur Fleck történetét, aki egy teljesen más Jokerré válik, mint amit eddig ismerhettünk.
Phoenix a tőle megszokott maximalizmussal kelti életre Arthur Flecket. Mind testileg (a forgatásra 24 kilót adott le), mind lelkileg teljesen átszellemülve, félelmetesen tökéletes alakítást nyújt a főszerepben, és játszi könnyedséggel éri el azt a nézőknél, hogy - bármennyire is tudjuk, hogy egy antagonistáról van szó - még így is valamennyire szimpatizálni tudjunk Fleck figurájával.
Az eddig leginkább vígjátékrendezőként számon tartott Todd Phillips egy többszázmilliós képregényfilm helyett inkább egy kisebb költségvetésű, erősen korhatáros drámaként meséli el Joker előzménytörténetét, ami sok nézőt meglephet elsőre.
Mivel a Joker tényleg nem egy tipikus képregényfilm, hanem inkább egy felnőtteknek szóló, lassú folyású karakterdráma, ami leginkább csak címében hasonlít a kockás füzetek hasábjaira. Todd Phillips és Scott Silver forgatókönyve szépen felépítve mutatja be egy amúgy sem ép elme teljes romlását.
Ehhez pedig méltóképpen asszisztálnak Lawrence Sher operatőr gyönyörűen mocskos fényképei, Hildur Guðnadóttir balsorsú, szomorkás dallamai, valamint Jeff Groth lassú, de mégis remek tempójú vágása. Az pedig külön plusz pont, hogy még a témája ellenére is sikerült egy kis fekete humort belecsempészni a filmbe.
Végszó
Nem túlzás azt állítani, hogy a Joker simán ott van az év legjobb filmjei között. Ezerszer látott szuperhősfilm helyett egy lassú tempójú, erősen korhatáros karakterdráma született a képregényvilág egyik legikonikusabb antagonistájáról. Joaquin Phoenix zseniális, Todd Phillips remekel, és nem sértődnénk meg, ha a Warner stúdió inkább az ilyen filmjeit erőltetné az Aquaman és Az Igazság Ligája helyett...
