„Én csak a barátságos Pókember vagyok.”
Az évek során már megszokhattuk a Disney stúdiótól, hogy a képregényfilmjei - ha nem egy Bosszúállók szintű moziról van szó -, mindig hoznak egy nagyon korrekt szintet. Ilyen volt két éve a Pókember: Hazatérés is, ami ugyan semmi újat nem tudott felmutatni a szuperhősös zsanrában, de fiatalos hangvételével, szerethető címszereplőjével és emlékezetes gonoszával ki tudott tűnni az átlagból.
Ezt a hangulatot próbálja meg tovább vinni, a Pókember: Idegenben is. Nem sokkal járunk a Bosszúállók: Végjáték történései után, amikor is Peter Parker egy európai vakáció reményében próbál kicsit kikapcsolódni. Azonban, ahelyett, hogy kirándulna egyet az osztályával és összejönne végre a neki tetsző lánnyal, Nick Fury egy újabb küldetéssel bízza meg a barátságos és közkedvelt Pókembert...
Jon Watts rendező ezúttal is maradt a tinifilmes zsánernél, amire szépen ráfűzött egy képregényfilmet, azonban inkább az előbbi működik jobban ebben a két órában. Ugyanis azok a részek a legszórakoztatóbbak, amikben a fiataloké a főszerep.
Tom Holland és társai sziporkáznak a vásznon, és akkor látszik igazán, hogy mekkora szíve van ennek a filmnek, amikor őket láthatjuk. Pedig tipikus műfaji kliséket vesznek itt is elő, azonban mégis úgy van bemutatva, hogy az végig szórakoztató tud maradni és a nézők fülig érő szájjal bámulják a vásznat.
Azonban ezeket a remek pillanatokat folyton folyvást megszakítják a látványos jelenetek - elvégre mégis csak egy szuperhőstörténetről van szó -, amik szerencsére már sokkal jobban működnek, mint az első részben. Az akciók többsége szépen követhető, látványos és amikor Mysterio akcióba lendül, az valami elképesztő. Mondhatni, minden egyes megmozdulása a film képregényes vonulatának csúcspontja.
Ehhez pedig sokat tesz hozzá a Mysterio-t alakító Jake Gyllenhaal is, akiről már eddig is tudtuk, hogy egy igazi színészisten és ebben a filmben is remekel. Ahogy a Zendaya által alakított MJ is nagyon pozitívan fejlődött az első részhez képest. De leginkább ismét csak Tom Hollandnak jár a legnagyobb dicséret, aki 23 éves létére is olyan kisugárzással bír, hogy simán el tud vinni a hátán egy ekkora blockbustert.
Az egyedüli dolog, ami kissé zavaró, hogy ez a Pókember már nem igazán hasonlít a képregényfüzetekben megismert történetekhez. Így nálam kevésbé működtek a film fordulatai is, ami valljuk be, elég merész volt, azonban engem inkább kizökkentettek a filmből.
Végszó
Ezt leszámítva azonban a Pókember: Idegenben remekül folytatja a tovább a Hálószövő kalandját és nagyon üdítő volt, hogy New York hatalmas felhőkarcolói helyett ezúttal Európa legszebb városai biztosították a helyszínt. Tom Holland még mindig remek Peter Parker, akivel még jó pár film erejéig szívesen együtt bandáznánk...
