Volt egyszer egy filmes blog...

Steve Carell még mindig babázik: Welcome to Marwen-trailer #2

2018. november 30. - csak Porter

Amerikában még idén, nálunk viszont csak jövő tavasszal érkezik Robert Zemeckis (Forrest Gump) új rendezése, az Isten hozott Marwenben, amihez érkezett egy újabb előzetes. Bár ez most nem annyira üt, mint az első, de még így is sugárzik belőle a feelgoodság. A sztori szerint Steve Carell karakterét…

Tovább

Több Kingsman-film is jönni fog

Még szeptemberében írtunk róla, hogy készül a Kingsman 3, méghozzá az előző két rész főszereplőjével, Taron Egertonnal és Colin Firth-tel. Aztán rá egy hétre, hogy az mégsem egy folytatás lesz, hanem egy előzményfilm, méghozzá Ralph Fiennessel a főszerepben. Ám most úgy látszik, tisztázódnak a…

Tovább

Készül az új Kampókéz

Clive Barker hátborzongató regénye alapján készült Kampókéz mondhatni, kulthorrornak számít, amit sajnos két nagyon gyenge folytatás követett. Az MGM stúdió azonban idejét látta egy újabb résznek, ami remek kezekbe került.  Ugyanis a forgatókönyvet a Tűnj el! című tavalyi thrillerrel Oscar-díjat…

Tovább

Már készítik elő a Call of Duty 2-t

Még az év elején jelentették be, hogy készül a Call of Duty játékadaptációja, méghozzá Kieran Fitzgerard (Snowden) forgatókönyvíróval és Stefano Sollima (Sicario 2.: A zsoldos) rendezővel az élen, a forgatás pedig jövőre kezdődhet. Most pedig a filmet készítő stúdió, az Activision Blizzard Studios…

Tovább

Box Office 2018 - 47.hét: Creed lezúzza Robin Hoodot

A Hálaadásnak köszönhetően az amerikaiaknál hosszú hétvége volt és már szerdán jegyet válthattak a mozipremierekre. A választékban egy Disney második rész, egy Rocky testvérfilm folytatás, valamint egy újabb Robin Hood-film volt. A Disney úgymond egy nosztalgiamozit hozott össze 2012-ben, amikor…

Tovább

Bréking Nyúz: Rendezőt és főszereplőt kapott a Maffiózók előzményfilm. Keanu Reeves a Toy Story 4-ben. Új képen Hellboy. Jó hír az új Resident Evil-filmről? Újabb ázsiai színész a xXx 4-ben.

Mindenkit meglepett David Chase, amikor bejelentette a Maffiózók című sorozatához az előzményfilmet. Most kiderült, hogy Alan Taylor (Trónok harca, Terminator: Genisys) rendezi, a főszerepet pedig Alessandro Nivola (Ál/arc, Góóól!) kapta, aki Christopher Moltisanti apját, Dickey Moltisantirat fogja…

Tovább

Nyughatatlan özvegyek: Adósság visszatérítés

„Mi történt ezzel a világgal, hogy a normálist ma már kiemelkedőnek tekintik?” Nem kétséges, hogy sok filmrajongó (jelen!) egyik legjobban várt őszi filmje volt a Nyughatatlan özvegyek (ilyen hülye egy magyar címet!). Az Oscar-díjas Steve McQueen öt év hallgatás után új filmmel jelentkezett,…

Tovább

Welcome to Wakanda: What Men Want-trailer #2 + poszter

A női főszereplős Mi kell a nőnek?-ről már volt szó, most pedig egy korhatáros előzetest is kidobtak hozzá, amiben azért akad egy-két jó poén, de azért várni még most sem tudom. Remélem, meglepnek a készítők.Amerikai bemutató: 2019. február 8.

Tovább

Vér tapad az aranyhoz: The Vanishing-trailer + poszter

Három férfi utazik egy elhagyott szigetre, hogy megjavítsa a világítótornyot, ahol találnak egy láda aranyat. Az idill viszont nem tart örökké, mivel pár férfi érkezik a kincsért és egy durva leszámolás veszi kezdetét. Mindez igaz történet alapján. A főszerepben Gerard Butler, Peter Mullan (Üdv a…

Tovább

Érzed már a szív szavát?: The Lion King-teaser trailer + poszter

Az oroszlánkirály sem úszhatja meg az élőszereplős verziót. A Dumbo és az Aladdin mellett ez is jövőre érkezik, hasonló megvalósításban, mint a tavalyelőtti A dzsungel könyve. Csak egy ízelítőről van szó, szóval inkább a hangulatra mentek rá, ami viszont eléggé visszajött, nem? A rendező A dzsungel…

Tovább