„Hadd szóljon!"
Thor legelőször hat éve tűnt fel a filmvásznakon, még a MCU (Marvel Cinematic Universe) I. fázisában. A Kenneth Branagh által rendezett film leginkább egy újraértelmezett Hamlet történetet mesélt el. Majd az első Bosszúállók után egy évvel következett is a folytatás (Thor: Sötét világ), ami talán az egyik legkevésbé sikerült Marvel-moziként tartanak számon.
Az utóbbi években viszont egyre jobban a kísérletezgetésé a főszerep, a stúdió is próbál minél egyedibb filmekkel előrukkolni. Így történhetett meg, hogy a remek humorú új-zélandi direktor, Taika Waititi kapta meg a harmadik Thor-mozi rendezésének lehetőségét. Már az előzetesek is egy remek és vidám hangulatú filmet sejtettek, ami egyáltalán nem vezette félre a nézőket. A Thor: Ragnarök simán a Thor-trilógia legjobb darabja lett.
A villámok istene épp Asgard pusztulását fékezi meg, amikor színre lép Hela, aki pillanatok alatt megsemmisíti hősünk kalapácsát, majd egy teljesen idegen bolygóra teleportálja őt és öccsét, Lokit. Amikor azt hinné, ennél rosszabbra már nem fordulhatnak az események, egy gladiátorküzdelem kellős közepén találja magát...
Taika Waititi fogta az eddig ismert Thort és teljesen a saját képére formálta: A komorabb hangvételt egy annál sokkal könnyedebb irányba terelte, telepakolta a rá jellemző humorral, amiből végül egy felettébb szórakoztató hőstörténet született.
Bevallom, a Bosszúállók közül eddig Thor és Hulk karaktere volt számomra a legkevésbé működőképesek, de a Ragnarök simán elérte azt, hogy kellőképpen megszeressem őket, sőt olyan remek figurákat csinált belőlük a film végére, hogy még több folytatást megnéznék kettőjük külön kalandjaiból.
A Thor: Ragnarök-öt tekinthetjük egy mellékfilmnek, egy "ez történt Thorral és Hulkkal az Amerika Kapitány: Polgárháború történései alatt", így a történet szempontjából szerencsére nincs szüksége arra a nézőnek, hogy képben legyen az eddigi MCU-filmmekel. Ők maximum egy-két poénról fognak lemaradni, amik viszont visszakacsintanak az elődökre.
Ha már a humorról van szó: a Thor harmadik része eltér az eddigi Disney által készített szuperhősfilmektől. Persze, nem azt mondom, hogy nem voltak viccesek a Marvel-filmek, de itt egy újabb, humorosabb megközelítést kap a szuperhős téma. Ha műfajon belül akarok maradni, a Ragnarök humora hasonló a Deadpool-éhoz, csak sokkal gyerekbarátabb kivitelben.
Hogy ne csak áradozzak a filmről, azért jócskán akadnak benne negatívumok is. Az eredetileg belebegtetett 100 perces játékidő sokkal jobb lett volna, mivel az a plusz 20-30 perc érezhető a történetvezetésen és a cselekményen. Egy-egy izgalmas rész után néhol sajnos leül a film. Jobban állt volna neki, ha inkább egy pörgős 100 percben mesélik el a sztorit.
Valamint a film második felénél - leginkább a végénél - emlékeztetnek minket, hogy az egyedi hangvétel ellenében mégis "csak egy" Marvel-szuperhősfilmet nézünk. Ismét egy súlytalan gonosz karaktert kapunk Hela képében, akit csak a pusztítás éltet, és akit a fináléban le kell győzni. A végső harcál elsütött Led Zeppelin-dalért viszont jár a pacsi!
A Thor: Ragnarök remek példa a Disney Marvel-filmes kísérletezgetéseire. Újabb egyedi hangvételű szuperhősfilm készült, ami a végére mégis tipikus lett. Ám Thor és Hulk végre megkapta azokat a jeleneteket, amik miatt joggal mondhatják már, hogy a legizgalmasabb karakterek a Bosszúállókban. 7.5/10
