Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Az egészség ellenszere: Még a foghúzás sem segít rajta

2017. március 03. - csak Porter

screen-shot-2016-12-13-at-11_33_37-am.jpg

Három évvel A magányos lovas hatalmas bukása után, Gore Verbinski új filmmel állt elő, ezúttal ismét egy pszichothrillerrel borzolja a nézők kedélyeit, mint azt tette 15 évvel ezelőtt A kör című feldolgozásával. Ám ezúttal nem sikerült azt a zsigerig hatoló élményt megismételnie. 

Pedig jól kezdődik a film. Egyből beránt az a sötét, riged és gyönyörűen fényképezett képi világ, ami Bojan Bazelli (A kör, A magányos lovas) varázslatos munkáját dicséri, miközben Benjamin Wallfisch hipnotikus szerzeménye szól. A sztori nem siet előre, szépen lassan kezdik el felvázolni, majd kibontani a történetet.

a-cure-for-wellness3.jpg

Egy nagyvállalat egy fiatal törtető dolgozóját küldi el Svájcba, hogy visszahozza az ott található wellness központból az egyik vezetőt, mert épp egy hatalmas szerződéskötés van kilátásban. A hely eléggé bizarr és az orvosok sem igazán szeretnék, ha a páciensük elmenne. A szálláshelyre tartva a srácot baleset éri és mire felébred, ő is már csak egy beteg a wellnessben.

Egy óráig még működik is a film, utána azonban bekövetkezik egy törés és onnantól kezdve az addig szépen felépített történet ugyanazokat a köröket kezdi el futni, újra és újra, és csak nem akar előrehaladni a sztori. Ezután sajnos egyre több üresjárat töri meg a film folytonosságát, ami szinte végig funkciótlan marad és amit teljes egészében ki lehetett volna hagyni a filmből.

cureforwellness0005.jpg

Ez a legnagyobb baja Az egészség ellenszerének, a maratoni hosszúságú játékidő. Míg például David Fincher képes arra, hogy akár 150 percen keresztül oda tudja szegezni a nézőt a vászon elé (Zodiákus, A tetovált lány, Holtodiglan), addig Verbinski erre képtelen, és már az első egy óra után kiveszik a filmből a nyomasztó hangulat és az izgalom. 

A vége felé azonban ismételten magára talál a rendező, a történet megint beindul, a cselekmény újra érdekessé válik, majd kicsit csalódottan távozunk a filmről, hiszen a fő csavart már az első fél órában ki lehet találni, a hozzá tartozó körítés pedig nagyon meg fogja osztani a nézőket.

a-cure-for-wellness-movie-trailer.jpg

Az egészség ellenszere nem tagadom, csalódás lett. Egy új A kör, vagy Viharsziget szintű nyomasztó filmet vártam, ehelyett valami mást kaptam, ami az első óra után már félrement. A zene és a fényképezése ugyan kiváló, a végeredmény már kevésbé. Max. 5/10, amit tudok adni. 

a-cure-for-wellness-mia-goth.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr1712283547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása