„Talán csak abban különbözök a többi embertől, hogy kezdetektől mást kerestem a naplementében.”
Aki követni szokta a különféle sajtós filmhíreket, az már találkozhatott párszor ezzel a címmel, ami nem más, mint Lars von Trier újabb agymenése. A dán, depresszióval küzködő rendező leginkább baromi brutális filmjeiről híresült el, akinek sikerült számos alkotásával kiborítania mind a kritikusokat, mind a nézőket. Bár legutóbbi munkája, a Melankólia nem volt olyan durva, de az előtte készített Antikrisztus sokakat sokkolt. Így rengetegen várták, hogy mivel rukkol elő legközelebb Trier, aki csupán annyit közölt, egy nimfomániás nőről készít filmet.
Joera összeverve talál rá az arra sétáló Seligman egy kihalt sikátorban. A férfi hazaviszi és egy tea mellett beszélgetni kezdenek, majd a nő elmeséli életét szexuális aktivitásának kezdetétől egészen 50 éves koráig. (Joe életének története 8 fejezetből áll. Míg a film első része a 1.-5. fejezetet mutatja be, addig a második rész 6.-8.-at.)
Mielőtt még valaki azt hinné, vagy e célból tekintené meg A Nimfomániást, azt ki kell ábrándítanom, ez nem egy pornófilm, hanem egy pornográf elemeket is tartalmazó művészi dráma. Igaz néhány jelenetnél nem fogták vissza magukat a készítők, ezért viszont csak olyan vállalja be a film megtekintését, aki nem riad vissza a durván korhatáros jelenetektől.
Nagyon sok olyan színészt láthatunk viszont, akik már dolgoztak együtt von Trierrel és persze olyanokat is, akik csak most kóstoltak bele a színészetbe. Az első csoportot képviseli a két főszereplő, Charlotte Gainsbourg és Stellan Skarsgård, akik a tőle megszokott rutinsággal játsszák szerepüket. A legemlékezetesebb számomra Uma Thurman kis szerepe, aki pár perces jelenlétével olyan atmoszférát teremt és olyan feszültséget kelt, hogy a néző szorongani kezd a képernyő előtt ülve. A másik erős alakítás Christian Slateré, aki pozitív csalódás lett számomra. Közte és Stacy Martin (akinek ez az első filmszerepe) közötti kémia remekül működött, még akkor is, ha egy apa-lánya kapcsolat ról van szó.
Egészen érdekes filmélményről van szó. A megtekintése után sokáig nem tudtam eldönteni magamban, hogy ez most tetszett vagy sem. Voltak fejezetek, amik nagyon megfogtak. Ilyen volt például, ami a fiatal Joe és az apja közötti kapcsolatot mutatja be. Lassú és csodás jelenetek váltják egymást, amit a higgadt vágások csak mégjobbá tesznek. A másik ilyen hatásos rész Mrs. H-s volt, amiben a már említett Uma Thurman remekel. Szépen építkezik a cselekmény, ami a fejezet tetőpontjában hatalmas érzelmi bombaként robbant az arcunkba.
De az a helyzet, hogy összességében a nyolc fejezetből maximum csak a fele volt olyan, ami tetszett, a maradék részek viszont vagy túlontúl lassúak, vagy érdektelenné váltak a cselekmények egy idő után. Hiába kötött le a film, ez a 2-2 óra ebből a történetből kicsit soknak bizonyult. Ha egy kicsit rövidebbre vágták volna vagy egy filmbe lett volna sürítve, talán jobban működik.
6/10
