Volt egyszer egy filmes blog...

Halálos iramban (The Fast and the Furious)

2012. december 29. - Nikosssz

Vélemény:


Szintén nem egy új film, és megint egy Vin Diesel főszereplésű. Azt hiszem bátran mondhatom, hogy a legbrutálisabb autóversenyzős filmnek mondhatjuk. Nem a Forma1 meg a Grand Prix-es szponzorált sofőrökről szól hanem nagyon kemény utcai versenyzésről. Azt kell mondjam, a többségben japán autók nagyon jól mutatnak a vásznon. Képzeljék, a gyorsulási versenyeken az épített autók között valódiak is vannak, a saját tulajdonosaik vezetik őket, internetes felhívás alapján kerültek a produkcióba. Ez egy kicsit első hallásra engem eléggé meglepett. A színészi munkáról egy kicsit. Diesel hozza a flegma de céltudatos és kemény formáját. Paul Walker elég kétszínű áruló szerepet kapott, amit nagyon szépen játszott. Michelle Rodrigez is jól játsza a kemény csaj szerepet. Bár lehet nem kellett sokat rájátszania igazi énjére. A filmben ami még külön tetszik, azok a zenéi. Nagyon hangulatos, és mindig jelenethez illő zenét sikerült választaniuk. Most néztem minimum 20-szor a filmet, de még mindig nagy érdeklődéssel figyeltem és izgultam végig. Mindenképpen ajánlom az autóbolondoknak.

Történet:


Dominic az egyik vezéralakja a Los Angeles utcáin rendszeresen lezajló illegális autóversenyeknek. Ezeken a felturbózott járgányokkal felvonuló helyi vagány csávók bebizonyíthatják a csajoknak, hogy igenis van vér a pucájukban. Szuper kocsik száguldoznak az utakon, és ezt persze a helyi rendfenntartók nem nézik jó szemmel. Ebbe a világba csöppen bele az ifjú Brian. Igazi zöldfülűként nem rest versenyre hívni Dominicot. Senki sem sejti, hogy valójában álruhás zsaru, aki egy kamionokat fosztogató csapatot szeretne lekapcsolni. Valami azt súgja neki, Dominic és barátai körében kell keresnie az elkövetőket.

IMDB pontszám: 6.3/10

Saját pontozás: 9.4/10

Borító:


A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr794986557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.