Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

A következő Star Wars-antológiafilm Obi-Wan Kenobiról fog szólni

2017. augusztus 23. - csak Porter

swkenobi_coverart.jpg

A Disney stúdió a Lucasfilm felvásárlása utána bejelentette, hogy minden évben érkezni fog Star Wars-film. A páratlan években a fő sztorivonalat viszik tovább, míg a párosakban pedig úgynevezett antológia-filmeket kapunk.

2016-ban került bemutatásra a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet, jövőre érkezik a Han Solo fiatal éveit elmesélő mozi, és sokáig úgy volt, hogy 2020-ban egy Boba Fett-filmet kapunk Josh Tranktól (Az érő krónikája, Fantasztikus négyes). Ám a rendező botrányos viselkedsée végett kikerült a projectből és azóta semmi konkrétumot nem tudtunk meg. 

stephen-daldry-1_3546982.jpg

A THR azonban tudni véli, hogy a Disney inkább egy Obi-Wan Kenobi főszereplésével készülő filmet szeretne tető alá hozni, amihez már ki is nézték a forgatókönyvírót és az esetleges rendezőt is. Ő nem más, mint Stephen Daldry, aki eddig olyan Oscar-jelölt filmeket készített, mint a Billy Elliot, Az órák, A felolvasó, vagy a Rém hangosan és írtó közel.  

Azt még nem erősítették meg, hogy az idén 46 éves Ewan McGregor ismét magára öltheti-e kedvenc Jedink köpenyét.

585adb55dd0895bc1f8b47f0-1920.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr10012772328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása