Volt egyszer egy filmes blog...

Box Office 2017 - 31.hét: Az atomszőke Emoji

2017. augusztus 10. - csak Porter

the-dark-tower-field.jpg

Ilyen alacsony még nem volt a hétvégi amerikai bevétel, mint most, pedig még csak augusztus eleje van, még javában tart a blockbuster szezon.

Így történhetett meg, hogy A Setét Torony 19.5 millió dolláros nyitányával meg tudta szerezni az elsőséget. A Sony (elvileg) 60 milliót kóstáló filmje a várakozásoknak megfelelően nyitott, szóval akkorát nem hasalt, mint sokan várták. Ám a kritikai és nézői visszajelzések sem túl rózsásak, így valószínűleg ebből sem lesz filmes franchise. 

Kevesebb, mint 50%-on belül csökkent, így a második helyet kaparintotta meg Christopher Nolan új filmje, a Dunkirk. Három nap alatt 17.6 millió dollárt gyűjtött össze, amivel már célegyenesben van az otthoni 150 millió.

Felezte múlt heti eredményét Az Emoji-film, ami a második hétvégéjére 12.4 millió dollárt szedett össze, ezzel pedig már meg is van a gyártási költsége.

A Halle Berry főszeplésével készült Kidnap című thrillerre nem voltak olyan sokan kíváncsiak, így mindössze 10.2 millió dollárt tudott bezsákmányolni.

Teljes bevételi lista: (heti bevétel / amerikai bevétel / világszintű bevétel)

 1.  A Setét Torony - 19.5 millió / 19.5 millió / 27.5 millió  (budget: 60 millió)
 2.  Dunkirk - 17.6 millió / 133.6 millió / 314.2 millió  (budget: 150 millió)
 3.  Az Emoji-film - 12.4 millió / 49.5 millió / 62.2 millió  (budget: 50 millió)
 4.  Girls Trip - 11.4 millió / 85.4 millió / 90.8 millió  (budget: 19 millió)

 5.  Kidnap - 10.2 millió / 10.2 millió / 10.2 millió  (budget: 20 millió)
 6.  Pókember: Hazatérés
- 8.8 millió / 294.9 millió / 670.9 millió  (budget: 175 millió)

 7.  Atomszőke - 8.2 millió / 34.1 millió / 45.8 millió  (budget: 30 millió)
 8.  Detroit - 7.3 millió / 7.8 millió / 7.8 millió  (budget: 34 millió)

 9.  A majmok bolygója: Háború - 6.0 millió / 130.3 millió / 278.0 millió  (budget: 150 millió)
10. Gru 3. - 5.3 millió / 240.8 millió / 879.5 millió  (budget: 75 millió)

A bejegyzés trackback címe:

http://filmekesjatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr5712727528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.