Volt egyszer egy filmes blog...

MovieMánia

Kaliforniai álom: Bájos nosztalgiázás az 50'-es évekbe

2016. december 31. - csak Porter

„Ez az álom. Konfliktus, meg kompromisszum és rettentően izgalmas.” Alapból nagy várakozások övezték Damien Chazelle második egész estés filmjét, köszönhetően annak, hogy a 32 éves rendező tavalyelőtt piszok erős alkotással mutatkozott be rendezőként, mégpedig a 3 Oscar-díjas Whiplashhal (ami…

Tovább

A fegyvertelen katona: Fantasztikus film egy nagyszerű hősről

„Amikor a világ széthullani látszik körülöttünk, nem hiszem, hogy olyan rossz dolog, ha én egy kicsit össze akarom tartani.” A 80'-as évekre az egyik legnagyobb sztárrá váló Mel Gibson, a 90'-es évek elején döntött úgy, hogy a kamera mögött is kipróbálja magát, majd elkészítette első rendezését, Az…

Tovább

Az igazi Indiana Jones: The Lost City of Z-teaser trailer

A The Lost City of Z igaz történet alapján készült, az 1920-as években egy Percy Hawcett nevű felfedező az Amazonas környékére indult, ahol felfedezi, hogy régen egy fejlettebb civilizáció lakhatott, de most már csak kannibál törzsek lakják. 1925-ben fiát és annak barátait is magával viszi, ahonnan…

Tovább

Gyönyörűen fényképezett őrület: A Cure of Wellness-trailer

Már a teaserével eladták a filmet, és most itt van a rendes, történetmesélős előzetese is Az Egészség ellenszerének, ami után már most mennék a moziba megnézni ezt a gyönyörűen fényképezett horrorfilmet. Mindezt Gore Verbinskitől, A kör és A Karib-tenger kalózai-trilógia rendezőjétől.Magyar…

Tovább

Box Office - 51.hét: Miért pont az utazók és az assassinok énekelnek?

A Karácsonyra nem kevesebb, mint öt új premiert időzítettek a stúdiók (a Fox egyből kettőt is), ami nagy vérengzést eredményezett. És még ott van a múlt héten bemutatott Star Wars-film is. Nem meglepő módon a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet megőrizte vezető pozícióját a második hétvégéjén is,…

Tovább

Bréking Nyúz: Megvan Robin Hood ellenlábasa. Nem kap Oscar-díjat a Tiszta szívvel. Készül a Naruto-film. Rendezőzseni a Dűne-film élén? Nem lesz gyerekmese a Szárnyas fejvadász 2049.

Ben Mendelsohn (Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet) is csatlakozott a Taron Egerton címszereplésével készülő Robin Hood: Originsba. Ismételten negatív szerepben, Alan Rickman után ő fogja eljátszani Nottingham seriffjét.  A Till Attila által rendezett Tiszta szívvel végül nem került be a…

Tovább

Erre az Alien-filmre vártunk!: Alien: Covenant-trailer

FIGYELEM! Az előzetes CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK AJÁNLOTT!  Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphattak volna a filmrajongók, mint hogy megérkezett az első előzetese a jövőre érkező Alien: Covenanthoz, ami annak rendje, módja szerint rögtön egy korhatáros trailert kapott.  A leginkább A…

Tovább
süti beállítások módosítása