Manzoniéknak, a hírhedt maffiózó családnak mindene megvolt egészen addig míg Fred (Robert De Niro), a családfő az FBI-nak tett vallomásával három keleti-parti maffiafőnököt is rács mögé juttatott, veszélybe sodorva ezzel kicsiny famíliája hétköznapjait. 20 millió dolláros vérdíjjal a fején a tanúvédelmi program sem tűnik életbiztosításnak, de a maffia első számú ellenségének nem sok választása marad. Stansfield ügynököt (Tommy Lee Jones) bízzák meg, hogy Franciaországba telepítse Franket, feleségét Maggiet (Michelle Pfeiffer), és két vadóc kamasz gyerekét (Dianna Agron, John D'Leo).
Luc Besson tollából számos jó filmet láthattunk már. Persze akadnak kivételek, amik egyenesen siralmasak, de szerencsére ebből kevés van. Ám a két stílus között akadnak még ilyen középkategóriák mint a mostani film is. Nem mindenkinek sikerül jól, ha csak simán felsorakoztatnak egy rakás ismert színészt. A totális lehúzást ellenzem a filmmel kapcsolatban, mert a vélemények alapján rosszabbra számítottam. De lássuk miért is láthatták ennyire borzasztónak a filmet.
Szerintem a legtöbb ember a koncepció miatt húzta le, ami meg akarja sajnáltatni velünk a visszavonult bűnöző családját, akik még talán brutálisabbak, mint maga a fő karakter. Aztán a fekete humorral fűszerezett jelenetekből is akad egy pár, ami szintén nem sok ember kedvence közé tartozik! Mi kifogásolható még? Ja, igen, eléggé lassú hangvitelű a film, és az események ennek következtében nem történnek egyik percről a másikra. A főbb sztori alig lépné túl az egy órás játék időt, ők ezt kitöltötték olyan töltelékekkel, amik nekem személy szerint tetszettek, mert bár a humoros jelenetek nincsenek túlzásba véve, akad benne. Ez eléggé hatásos, hiszen jobb pár igazán betaláló poén, mint egy rakat olyan, aminek semmi értelme, és jelentősége.
A karakterek felépítése, jellemzése nagyon tetszett, és akármennyien fújolják Robert De Nirot nekem nagyon bejött az alakítása. Szerintem teljesen bele illett az általa megvalósított karakterbe. A durvulós képi bevágásokban is ugyanannyira igyekezett, mint a legnyugodtabb ˝BAS*KI˝-nál. A szerepek amik eleinte nem tetszettek a majdnem két óra alatt megkedveltették magukat velem. Erre a legjobb példa Michelle Pfeiffer. Nemtudom miért, csak egyszerűen unszimpatikus volt. Ezt persze a bolti jelenetével már jobbá tette, és később csak javult. A srác, John D'Leo kilógott a sorból, ugyanis ez az első és eddig egyetlen filmje. Ehhez képest elég éretten kezelte a nagyok közt a szerepét. A mindig bájos Dianna Agron az egyik legjobb szerepet kapta. Nem csak azért van, hogy legyen egy jó nő is a stáblistában, hanem tényleg kitettek mint a karakterért úgy a színjátékáért is. Nagyon tetszettek a részek, ahol bedurvult, csak túl gyorsan lerendezték. Volt két színész, akik elég kevés szerepet kaptak, pedig nem ezt érdemelnék. Az első Tommy Lee Jones, aki körülbelül De Niro-val egyenértékű színész, de ő mégis nagyobbat kaszált a film idejéből. A másik David Belle, aki a B13-al belopta magát a szívembe, és felgyújtotta a reményét annak, hogy valamiképpen kapunk egy jó kis tetőn ugráló jelenetet is. Ehelyett az egy perces szereplésében 1 ugrása volt, az sem volt neki előnyös!
Amivel viszont legjobban odacsapott a film, azok a hangok, és zenék voltak. Sok féle zenét vonultattak fel, de valahogy mindig a jó pillanatban, és ennek köszönhetően az összhatás feldobódott. A film az elején megfejthető, de korrekt kitöltést kapott, ami nem pörög gyorsan, de mégis jó. 
6,4/10
8,0/10
